Vége Simon Krisztián szezonjának! Az Újpest Vasas elleni meccsének kilencedik percben a súlyos sérüléséből csak nemrég felépülő középpályás fájdalmas arccal bicegett le a pályáról.
„A vasárnapot a kórházban kezdtem, a kivizsgáláson pedig kiderült, hogy újra eltört a talpcsontom – számolt be Simon az eredményről. – Pár napra fekvőgipsz került rám, amit nemsokára járógipszre fognak lecserélni. Az azonban biztos, hogy legalább öt hetet ki kell hagynom.”
Ez azt jelenti, hogy a korábbi sérülésére rásérülő játékos ebben az idényben már nem léphet pályára.

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó