Már előzetesen is úgy tűnt, hogy a találkozó inkább a Liverpool számára fontosabb, a Chelsea ugyanis szem előtt tartva a közelgő BL-döntőt, meglehetősen tartalékos összeállításban lépett pályára: a londoniak nem is tudtak mit kezdeni a jóval nagyobb lendülettel játszó hazaiakkal, akik a 19. percben Luis Suárez egyéni betörése, majd Michael Essien szerencsétlen öngólja révén szerezték meg a vezetést. 1–0
Néhány perc múlva már két gól volt a csapatok között, ezúttal már „normális” gólt ért el a Liverpool, a végig sokat bizonytalankodó John Terry hibája után Jordan Herdenson lőtt gólt, így máris 2–0 állt az eredményjelzőn.
Ezzel azonban még nem értek véget a Chelsea megpróbáltatásai, a három perccel később ugyanis Daniel Agger fejese is a hálóban kötött ki, így a Liverpool gyakorlatilag félóra játék után lesöpörte a pályáról a tartalékos Chelsea-t. 3–0
Az első félidő utolsó percében még rosszabb helyzetbe kerülhetett volna a Chelsea, a Liverpool ugyanis tizenegyest rúghatott, Stewart Downing azonban a kapufát találta el.
A második félidőben valamivel összeszedettebb csapat benyomását keltették a londoniak, az 50. percben Ramires szépített (3–1), túl sokáig azonban nem reménykedhettek a vendégek: jó tíz perccel később újra három gól volt a különbség az együttesek között, Jonjo Shelvey 25 méterről emelt az üres kapuba, a Chelsea kapusa, Ross Turnbull borzasztóra sikeredett felszabadítása után.
A Liverpool végül 4–1-re megnyerte a rangadót, és a nyolcadik a tabellán, a Chelsea maradt a hatodik helyen.
Liverpool–Chelsea 4–1 (3–0)
Gólszerzők: Essien (19. – öngól), Henderson (25.), Agger (28.), Shelvey (61.) ill. Ramires (51.)
A Chelsea csak asszisztált a liverpooli gázoláshoz
A „vörösök” az első félidőben megalapozták győzelmüket, a szünet után már csak a gólkülönbség volt a kérdéses. A vége 4–1 lett, a Liverpool a bajnokságban vágott vissza az FA-kupa döntőjében elszenvedett vereségért.
2012. 05. 08. 21:10
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!