A német külügyminiszter elkerülné a bojkottot

Németország egyelőre nem döntött a labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseinek esetleges kormányzati bojkottjáról

FFT-MTI
2012. 05. 02. 18:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Westerwelle szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy Julija Timosenko megkapja a szükséges orvosi ellátást. Berlin ezért felkínálja a lehetőséget, hogy a volt kormányfő gyógykezelését végezzék Németországban, „ahol garantált a jó ellátás”.

A külügyminiszter kifejtette: mélyen aggódik a volt ukrán miniszterelnök és a volt kormány bebörtönzött tagjai miatt. A „labda most Janukovics elnök térfelén van” - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy „az ukrán kormánynak tudni kell: az út Európába egy hídon át vezet, amely a demokrácia és a jogállamiság pillérein nyugszik”.

A Bild szerdai számában megjelent interjúban Westerwelle elmondta: megérti a „labdarúgás barátainak” felháborodását, külügyminiszterként azonban olyan megoldást keres, amelynek révén nincs szükség az Európa-bajnokság bojkottjára. Ennek során megbeszéléseket kell folytatni „közvetlenül az ukrán kormánnyal is”, hiszen ha Timosenko és a többi bebörtönzött politikus „helyzetén akarunk javítani, akkor nem szabad megszakítani a beszéd fonalát” – mondta a berlini diplomácia vezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.