– Noha „tizenegyest nem lehet védeni, csak rosszul rúgni”, azért készülsz a büntetőkre?
– Igen, szoktam készülni ezekre a szituációkra. Figyelem a lövéseket, és elemzem őket. Volt két–három játékos, aki rúghatta a Vasas büntetőjét, és szerencsémre Dajić is köztük volt. Amikor odaállt a labda mögé, már tudtam, hogy mit fogok csinálni. A büntetőt elvégző játékos is megpróbál gondolkodni a kapus fejével, de szerintem Dajić nem volt elég higgadt. Sikerült eltalálnom az irányt, és úgy érzem, hogy a mozgásommal is sikerült megzavarnom a lövés előtt. Ez kicsit elbizonytalanította, és így sikerült hárítanom.
– Tényleg nagyot „táncoltál” a gólvonalon a lövés előtt.
– Szabad mozognom, még a kapufáig is kimehetek, csak a gólvonalon kell maradjak. Ezzel a mozgással kicsit jobban „be tudom teríteni” a kaput. Szerintem nem rúgta rosszul a tizenegyest, át kellett nyúlni a kezemmel, hogy megnöveljem a védési távot.
– A mérkőzés után a szurkolók a Facebookon téged választottak meg a Vasas elleni találkozó legjobbjának.
– Köszönöm a szurkolóknak, ha úgy látták, hogy ez döntő momentuma volt a mérkőzésnek. Nekünk nem lett volna elég a döntetlen. Úgy érzem, hogy a védésem után felszabadult a csapat, és ez helyzetekben és még egy gólban is megnyilvánult.