Biztos a győzelemben az újpesti edző

A Ferencváros elleni rangadó előtt Zalaegerszegen kell bizonyítania az Újpestnek, a találkozót ma délután rendezik. A meccs előtt a lila-fehérek megbízott edzője, Marc Leliévre nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának.

FFT
2012. 05. 05. 6:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sok tapasztalatot kell nélkülöznünk ezen az összecsapáson, hiszen Kabát és Simon megsérült, Rajczit pedig eltiltották” – fogalmazott a szakember, aki egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy hamarosan jön a Ferencváros elleni találkozó.

„Noha már mindenki a Ferencváros elleni találkozóról beszél, de számomra most a zalaegerszegi a fontos, mert matematikailag még nem vagyunk biztonságban. Persze szombat este hét órától viszont a legfontosabb már számomra is a derbi lesz” – vélekedett.

Leliévre azt is elmondta, bízik fiatalabb játékosaiban és meggyőződése, hogy csapata elhozza a három pontot: „Tudom azonban, hogy a fiatalabb játékosok készen állnak a bizonyításra, és meg fogjuk nyerni a mérkőzést” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.