Hátat fordít a magyar futballnak a legnagyobb szurkolója!

Képtelen itthon érvényesülni, és a megaláztatásokba is belefáradt Geowanni Carlos. A magyar foci elsőszámú drukkere drámai Facebook-bejegyzéssel magyarázta döntését.

A hazai labdarúgó-társadalomnak fölösleges bemutatni Geowanni Carlost, alias Sztojka Arnoldot.

Carlos az utóbbi másfél évtizedet a magyar futballban töltötte, gyakorlatilag nincs olyan pálya és sportbüfé az országban, ahol ne fordult volna meg legalább egyszer. A szerencsi születésű, fölöttébb nehéz sorsú fiatalembert – akármerre járt – a szertárosoktól kezdve egészen a válogatott labdarúgókig jó ismerősként köszöntötték. Többen anyagi gondjait is igyekeztek enyhíteni, cserébe azért a szeretettel teli rajongásért, amit a labdarúgás felé minduntalan kimutatott. A magyar foci elsőszámú szurkolója most mégis úgy döntött: hátat fordít Magyarországnak, és hátat fordít a magyar futballnak.

Tegnap egy sokatmondó (alább szerkesztetlen formában közzétett) szöveget posztolt ki Facebook-oldalára.

„Sziasztok! Meg rendülten mondok mindent. Ma meg rendeltem a repülő jegyet a jövőm érdekébe. Csak annyit mindent azért teszek mert boldog szeretnék lenni azzal a lánnyal aki engem mindennél jobban vár Canadában azon belül Torontóban. Nem mondhatom el merre megyek olyan nagy a fájdalom amekorát elképzelni nem tudtok. Egy élet és semmi más , és ezt a életet csak én élhetem. Mindegy mi volt a múltban nem az számit. Mégis kinok kinnyával bucsú közeledik. Túl rövid az élet hogy boldog talan legyek. Én ettől az országtól csak fájdalmat kaptam. Nincs anyám , sem apám . És én nem kaphatam meg azt a boldogságot , mint egyes emberek. Nincs motiváció , nincs bennem tűz , és nincs erőm a minden napos megalázásokhoz amit itt ebben az országban el kel visseljek. Majd el gondolkodhat mindazok a emberek akik meg aláztak köztük te fa...pó Tréfa ge... , vagy biztonságiak , hogy mertek engem megalázni miközben azt sem tudták miféle ember vagyok. Majd hiányolni fogtok abban biztos lehetek, mert engem soha az életben nem fogtok viszontlátni vagy csak a holtestemet. Az ind nem árulom el senkinek elég csak azok a emberek tudják akik nekem szívemhez közelálnak. Sziasztok. Arnold.”

A FourFourTwo.hu telefonon érte utol Geowannit, aki megerősítette a fentieket.

„Igaz a hír, elhagyom az országot! – mondta a telefonba megtört hangon Carlos. – Június 12-én indulok Helsinkibe, utána pedig repülök Kanadába a szerelmem után. Ő már megkapta a menekültjogi státuszt, én is erre számítok. A Facebookon leírtam, hogy elegem van ebből az országból, de valójában magamból is. A szánalmas kis életemből. Maholnap harmincnégy éves leszek. Felnőttem. Mostanra beláttam, hogy elment felettem az idő, és tennem kell valamit a boldogságom érdekében. A magyar foci rengeteget adott nekem. Mindenféle értelemben. A mérkőzések örömöt, a játékosok, edzők, vezetők pedig pénzt. Hálás vagyok a segítségükért, de szégyellem, hogy én magam annál többet nem tudtam nekik visszaadni, minthogy ott voltam a mérkőzéseken, és szurkoltam a csapatoknak. Nem élhetek így tovább. A kéregetés nem lehet az életformám a jövőben, a saját lábamra akarok állni, de erre itthon nincs esélyem. Kint egy szállodában fogok takarítani. Remélem, hamarosan összeházasodunk a párommal, aztán pedig gyerekeket szeretnék. Hogy visszatérek-e valaha? Nem tudom… nem hiszem. Aztán persze lehet, hogy mégis. De az nem mostanában lesz. Ebből az országból a magyar foci hiányzik majd a legjobban. Utoljára természetesen azt üzenném a focistáinknak, hogy „hajrá, magyarok”!

Fotó: Takács József