Május másodikától lehet újra pályázni a magyar NB I-es bajnoki és kupamérkőzések közvetítési jogaira. A pepsifoci.hu információi szerint ezúttal a Sport TV mellett a Digi TV, az MTV és a Sport Klub szállhat harcba a hazai meccsekért, legalábbis ez a négy csatorna a legesélyesebb. A Sport TV az elmúlt három évben szezononként átlagban mindent összevetve csaknem 1, 5 milliárd forintot fizetett a magyar mérkőzésekért, de a piaci viszonyokat ismerők szerint ezúttal várhatóan ennél kisebb összeg is elég lesz a győzelemhez. Honlapunk úgy tudja: a Sport TV mindenképp szeretné megtartani a jogokat, a Diginek nem létkérdés, az MTV valamilyen formában szinte biztos, hogy közvetít majd, de új szereplőként a Sport Klub is bejelentkezik az NB I-ért.
A Sport TV számára igencsak fontos, hogy megtartsa a jogokat, hiszen az NB I-en kívül a népszerű bajnokságok közül jelenleg csak a spanyol élvonal sugárzási engedélyével rendelkezik, ráadásul a magyar focira külön műsorokat épített a csatorna. A Sport Televíziónál ezért mindent megtesznek, hogy az elkövetkező négy szezonban is náluk láthassuk a hazai meccseket.
Az ellenlábasok közül a Digi Sportnak nem létkérdés az NB I megszerzése, csatornaközeli információkból úgy tudjuk, leginkább arra összpontosítanak, hogy a jelenlegi náluk lévő olasz bajnokság, valamint a Bajnokok Ligája továbbra is ott maradjon. Pluszban a magyar focit technikailag sem biztos, hogy elbírnák, akár egy külön csatornát is kellene indítaniuk, ha megszerzik a jogokat, hiszen a különböző élő közvetítések ütköznének időben egymással. Éppen ezért szinte kizárt, hogy olyan magasra nyomnák fel az NB I árát, mint tették azt három évvel ezelőtt – emlékezetes, akkor a Digi TV megjelenése és kitartó érdeklődése volt az, amelynek révén jelentősen megugrott a jogdíj.
a Magyar Televízió szintén szívesen költene a magyar focira, sőt, a jelenlegi heti egy mérkőzés helyett, akár kettőt vagy hármat is közvetítene a jövőben. Ugyanakkor Cserháti Ágnes, az MTVA kommunikációs igazgatója a pepsifoci.hu-nak azt mondta: „a csatorna május 18-án, a pályázat lezárásakor értesíti a közvéleményt arról, hogy harcba szálltak-e a közvetési jogokért”.
A negyedik és egyben ebben a történetben új versenyző a Sport Klub, amely komolyan gondolja, hogy megszerzi a magyar labdarúgást a vetélytársak elől. Dávid Bence, a csatorna televíziós produkció vezetője mindezt megerősítette:
- A hazai sikersportágakat már mi közvetítjük, struktúránkba jól illeszkedne a magyar labdarúgás is, ezért mindenképp pályázunk a közvetési jogokra. Szeretnénk, ha a hazai focit is nálunk láthatnák a nézők- mondta Dávid Bence.
Három évvel ezelőtt a Chello Central Europe Zrt-hez tartozó Sport TV nyerte a pályázatot, a cég összesen mintegy négy milliárd forintot fizetett a magyar mérkőzések közvetítési jogaiért. 2009-ben azonban elővásárlási joga volt a csatornának, így elég volt, ha megadja a legnagyobb ellenlábas, Digi TV által ajánlott összeget. Most azonban az nyer, aki a legtöbbet ígéri.
Mint ismert, a Sport TV mellett eddig a Duna TV, majd pedig utóbbi helyett az MTV közvetíthetett fordulónként 1-1 összecsapást évi 90 millió forintért. Az MLSZ tájékoztatása szerint a pályázatok benyújtásának határideje 2012. május 18. Az ajánlatok értékelésére május 25-ig kerül sor, míg a nyertessel történő szerződéskötés tervezett határideje június 1.
(pepsifoci.hu)
Fotó: sport1tv.hu