Messi büntetőivel maradt versenyben a Barca

Már megint a zseniális Messi, és egy újabb áldozat: szegény Málaga hiába játszott olykor jól a Nou Campban, végül sima vereséget szenvedett, és bár fogadkozott, esélye sem volt arra, hogy előrehozza a Real Madrid bajnoki ünneplését.

FFT
2012. 05. 02. 19:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katalán csapat Carles Puyol révén már a meccs elején vezetést szerzett (1–0), nem sokkal később azonban némi meglepetésre egyenlített a Málaga (1–1) . A vendégek ezután okoztak is kellemetlen perceket a Barcelonának, amely azonban a félidő vége előtt egy vitatható tizenegyessel újra megszerezte a vezetést: Andrés Iniestát talán a tizenhatoson kívül rúgta fel a Málaga védője, a büntetőt azonban így is megítélte a játékvezető. A labda mögé Lionel Messi állt, és ahogy kell, értékesítette is a lehetőséget, ezzel újra vezetett a Barca. 2–1

A második félidőben már sokkal nyilvánvalóbb volt a Pep-Team fölénye, az 59. percben ismét egy erősen vitatható jogosságú tizenegyest rúghatott Messi, aki ezúttal sem hibázott és gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. 3–1

Öt perccel később harmadszor is betalált az argentin aranylabdás, egy álomszerű kiugratás után először pimaszul átemelte a labdát a nagy hévvel kirohanó Carlos Kameni felett, majd gond nélkül passzolt az üres kapuba. 4–1

A Barcelona győzelmének köszönhetően megtette a magáét, a Real Madrid csak akkor lehet bajnok ma este, ha legyőzi az Athletic Bilbaót.

Barcelona–Málaga 4–1 (2–1)
Gólszerzők: Puyol (13.), Messi (35., 59., 64.) ill. Rondón (26.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.