Pamela Anderson levélben szólította föl az UEFA elnökét, Michel Platinit, hogy támogassa: az állatok leölése helyett az ivartalanítás legyen a megoldás Ukrajnában, ahol többezer kóbor kutyával és macskával végeztek.
„Az esemény házigazdájaként az UEFA felelős azokért a szenvedésekért, amiket az állatoknak kellett elszenvedniük az Eb miatt, és lépéseket kéne tennie azért, hogy megvédje őket. Kérem, hogy mutassanak piros lapot a kegyetlenségnek azzal, hogy felszólítják az ukrán kormányt, fejezze be a kóbor állatok leölését” – írta az amerikai celeb.
A PETA állatvédő szervezet márciusi közleménye szerint az ukrán városokban és falvakban a kedvezőbb városkép miatt rengeteg állatot öltek meg, annak ellenére, hogy ezt a törvény bünteti. A PETA becslése szerint félmillió kóbor kutyát találni Ukrajnában, és ezek közül 2010-ben 20 ezret lőttek le vagy mérgeztek meg.
Az állatvédő szervezet felhívásához a korábbi Playboy-modell és színésznő mellett többek között a Dortmund jelenlegi edzője, Jürgen Klopp, valamint a sárga-feketék korábbi BL-győztes játékosa, Lars Ricken is csatlakozott.