Az első félidőben egy, a szünet után további három gólt lőtt a német válogatott a görög csapatnak pénteken, a gdanski negyeddöntőn. Joachim Löw szerint várható volt, hogy csapata nyomasztó fölénye góllá érik. \"Nagyon elégedett vagyok a csapatommal, fantasztikus előadást produkáltak a játékosok. A görögök egy helyzetből két gólt lőttek. Csak amiatt lehet hiányérzetem, hogy az elején nem tudtunk gólt szerezni, pedig megvoltak a lehetőségeink.\" - mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Joachim Löw. A kapitány hozzátette, sorozatban a negyedik világversenyen jutott csapata világversenyen a legjobb négy közé és már tizenöt meccs óta veretlen. Az elődöntőben igazán nehéz ellenfelek következnek, apróságok döntenek majd az Eb-aranyról.
A görög válogatott kapitánya, Fernando Santos természetesen gratulált a németeknek a játékhoz és a továbbjutáshoz. \"Nem gondoltam volna, hogy három helyen is változik a német kezdőcsapat, biztos úgy ítélte meg kollégám, hogy frissítenie kell az alapcsapatán. A szünetben egygólos hátrányban felhívtam a csapatom figyelmét, hogy bátran és elszántan menjenek előre, próbáljanak gólt szerezni, mert az megváltozhatja a játék képét. Így is történt, de a németek aztán újítani tudtak. Nagyon hiányzott tőlünk Jorgosz Karagunisz, aki a puszta jelenlétével megnyugtatja a csapatot és képes lett volna megtartani a labdát. A játékosaim többet érdemeltek, mert az első perctől az utolsóig keményen küzdöttek. A vb-selejtezőkig javítani kell a csapatjátékunkon, remélem, a kezdésre javulunk!\" - nyilatkozta Fernando Santos.