Dzsudzsák, Gyurcsó: jeles

A felcsúti Puskás Akadémia első válogatottja rögtön győztes góllal mutatkozott be.

A meccs kezdetére elállt az eső Prágában, sőt a nap is kisütött, a stadion egyik sarkában pedig közel ötszáz magyar verődött össze, két szektort szinte teljesen megtöltve.

Az alattuk lévő szektorokat biztonsági okokból üresen hagyták, de nagyjából telt házról számolhattunk be a helyszínről. A mieink híján voltak hagyományos, cseheket gyalázó rigmusoknak, így, afféle közös nevezőként Szlovákiát szidták.

Még bele sem melegedhettek, amikor Dzsudzsák szemfüles szabadrúgásgólt lőtt. Mint Hollandiában, csak akkor nem adták meg, jóllehet, valamivel nagyobb szükség lett volna rá. Így is örök élmény marad annak, aki látta, meg persze Dzsudzsáknak és Cechnek, hiszen a friss BL-győztes kapus csak szerencsétlenül belekapni tudott Balázs helyezett, de nem erős labdájába. Persze, hiszen a cseh kapus éppen a sorfalat állítgatta a túlsó kapufánál, amikor korunk legjobb magyar bal lába lövésre lendült. Apropó, bal láb… Puskás és Détári meggypiros (?) 10-es mezét ezen a napon bizonyos Szakály Péter viselte, amit, ha megengedik, nem kommentálunk.

Persze, voltak még páran, akikkel „nem lett volna szabad megtörténnie” (© Puzsér Róbert), hogy nyilvánosan válogatott mezbe bújjanak, minthogy azonban némelyikükkel ez már sokadszor fordult elő, a problémát nem itt és nem most tárgyaljuk.

A csehek viszonylag hamar válaszoltak volna, de góljuk előtt tényleg szabálytalanság történt. Ezt és Dzsudzsák sípszó előtt ellőtt (egyébként szabályos) gólját követően azonban nem volt kérdés, hogy a játékvezető befújja Juhász Roland – a lelátóról szabálytalannak tűnő – Baros-szerelését (a felvételek megmutatták, hogy a magyar védő a labdát érte el becsúszásánál). Szegény Roland! Nem elég, hogy a tizenegyesből gól lett (Kadlec a balszerencsés Bogdán Ádám hasa alatt vágta be a labdát), az Anderlecht továbbállni készülő magyarját le kellett cserélni – a hírek szerint sérülése súlyos. Mészáros Norbert jött helyette. Még egy tizenegyesgyanús esetből lehetett volna baj a tizenhatosunkon belül, de Lee játékvezető megkegyelmezett. Juhász helyett Dzsudzsák lett a cséká.

Közben meglehetősen unalmassá szürkült a meccs, amely a második félidő elején tovább laposodott. Pedig időközben világklasszis futballistákat is láthattunk a gyepen: a szünetben nagy tapssal és virággal köszöntöttek vagy nyolc pályára vonuló öregurat, a „csehszlovák futball legendáit”, ahogy a hangosbemondó fogalmazott, akik között a legnagyobb név kétségkívül az aranylabdás, vb-ezüstérmes Josef Masopust volt.

A cseh legenda a 62-es vb-n a Puskást is felvonultató spanyolok csoportjából jutott tovább, amit csak azért jegyzünk meg, mert a hatvanadik perctől az oldalvonal mellett melegített, toporgott a felcsúti Puskás Akadémia első nagyválogatott kerettag ex-növendéke, Gyurcsó Ádám, aki a 65. percben történelmet írt: egyszersmind ő lett a felcsúti intézet első válogatott játékosa, amikor Koltai Tamás helyett 13-as mezében pályára lépett. Gyurcsó cseppet sem volt megilletődött, egy szép labdalevételt és egy sikeres megkerülős cselt írhattunk a javára a beállását követő percekben, vagyis a gyorsasága a nemzetközi mezőnyben is értékes erénye lehet. Azt azonban még ő maga sem gondolta legszebb álmaiban sem, hogy pár perccel a vége előtt egy látványos alsó sarkos góllal (mellesleg, aki ismeri, tudja, hogy az igazán az ő szöge, a Vidiben is hasonló szituációban lőtte első gólját) ő fogja eldönteni a meccset. Ő, aki bő egy évvel ezelőtt még a felcsúti NB II-es pályán lőtte a góljait és gyarapította a gólpasszait (most tavasszal aztán ő volt az NB I asszisztkirálya).

Ami ránézésre telt ház, az itt most 17.104 ezer néző volt, ennyien búcsúztatták hát az Európa-bajnokságra induló cseh válogatottat. Azt a csapatot, amely nem volt éppen meggyőző, és korántsem alakított ki nagy helyzeteket a magyar kapu előtt, bár még mindig többet, mint amennyit a magyarok Cech kapuja előtt a második félidőben. A 87. percig a legizgalmasabb jelenet a magyar szurkolók előtti térfélen az volt, amikor a sisakos hazai kapus cselezgetett kicsit és csak utána vágta előre a labdát, kivívva rajongótáborának ovációját. Azután jött Dzsudzsák pompás kersztlabdája és persze Gyurcsó…

A cseh nyomás pedig időközben egyre markánsabb volt, míg a mieink sokáig a kapu közelébe sem jutottak. Szilágyi doktor ugyanakkor (akit a fél világ a magyar szövetségi kapitánynak hisz,mert általában őt mutatják a televízió társaságok, mint a magyar válogatott edzőjét) másodszor sprintelhetett a pályára, mert a hírek szerint részleges vádliszakadást szenvedő Juhász után az egyébként a norvég bajnokságban vitézkedő ex-újpesti Korcsmárt kellett ápolni.

Egyik csere jött a másik után, míg futballról alig lehetett beszélni, és már mindenki azt hitte, hogy az eredmény sem változik. De akkor jött a huszonegy éves, tatabányai származású Vidi-szélső!

Ettől még persze a csehek mehetnek az Eb-re, a mieink pedig szabadságra, hogy a tévében nézzék az Eb-t, ahogyan 1972 (!) óta mindig.

Messzemenő következtetéseket, mint általában az efféle barátságos meccsekből, nem lehet levonni, nem tudni, a csehek mire lesznek képesek, s azt sem, hogy az őszi vb-selejtezőkre milyen lesz a jobbára nem válogatott képességű labdarúgókból álló, amúgy szerethető (vagy – ízlés és megítélés kérdése – színtelen, szagtalan) Egervári-csapat, amelyre a papírforma alapján természetesen hízelgő eredmény a prágai tavaszban produkált győzelem (ami egyúttal kellemetlen és ciki a cseheknek). Amit a pályán láttunk, az persze nem volt annyira hízelgő, de mindettől még jók is lehetünk őszre, ha azt nem is tudnánk e pillanatban megmondani, hogy ugyan mitől. Talán az írek ellen, hétfőn este Pesten kiderül. Mert abban talán egyetérthetünk, hogy amennyire örömteli, amit az új generációt képviselő Gyurcsó a Generali Arenában művelt, annyira elgondolkodtató, hogy vajon miért neki kell eldönteni a válogatott mérkőzését (oké, a nem akármilyen gólt és gólpasszt jegyző Dzsudzsák előtt is le a kalappal).

Mindazonáltal szép estéjük volt a stadionban még hosszan ünneplő magyaroknak (a csapat is kiment megköszönni a szurkolást), amelyért köszönet jár, mert barátságos meccseken is ritka élmény, hogy idegenben komoly ellenféllel szemben győz a válogatottunk.

Szöllősi György (Prága)

Fotó: Makádi Péter