Javában zajlik az Európa-bajnokság, összeállt a negyeddöntők mezőnye, immáron mindössze nyolc nemzetnek van esélye elhódítania a hőn áhított Eb-trófeát. Nyugat-európai kutatók ismét megvizsgálták, mely országok szurkolói lennének hajlandóak akár még a legédesebb örömöket, így a szexet is beáldozni csapatuk sikerének érdekében.
Nos, erre a versenyben lévő országok drukkereinek mintegy fele lenne képes, ám az egyes nációk között komoly eltérések mutatkoznak.
A német drukkereknek alig több mint a harmada, míg az élvhajhász spanyoloknak – akik az elmúlt években igencsak hozzászokhattak a futballpályán elért sikerekhez – mindössze 30%-a választaná az ágy helyett inkább az ünneplést.
Más a helyzet a görögöknél vagy éppen a cseheknél. A két esélytelennek kikiáltott ország szurkolói gyakorlatilag közfelkiáltással szavaznák meg az önsanyargatást, ha cserébe július 1-jén Karagunisz vagy Cech a magasba emelhetné a kontinenstorna elsőségéért járó kupát.
Nagy kérdés, hogy mi magyarok képesek lennénk-e hasonló áldozatra. Gyanítjuk, igen, csak a csehekkel ellentétben honfitársaink többsége valószínűleg már pusztán egy világversenyen való részvétel reményében aszkéta életmódba kezdene...
(topliga.hu)