Ki menti meg a búcsútól az utolsó kiscsapatot?

A csehek tegnapi búcsújával egyetlen „kiscsapat” maradt az Eb-mezőny még életben lévő hét szereplője között: a görög válogatott. Ma estig?

FFT
2012. 06. 22. 12:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csehek tegnapi búcsújával egyetlen „kiscsapat” maradt az Eb-mezőny még életben lévő hét szereplője között: a görög válogatott. Fernando Santos együttesére így nem várhat könnyű feladat a péntek esti negyeddöntőn, különösen úgy, hogy a torna első számú favoritja, a német csapat vár rá.

Nem érdemes mellébeszélni: a torna abszolút meglepetése lenne már az is, ha Görögország meg tudná szorítani a bombaerős Németországot.  Joachim Löw csapata eddig három győzelemmel áll, pedig a „halálcsoportban” kellett viaskodnia, de sem Portugália, sem Hollandia és Dánia nem tudta felvenni a versenyt a németekkel a csoportban. A favorit egyelőre magabiztosan, sallangmentesen játszik, és minden ellenfelét bedarálja – vélhetően így tesz az eddigi leggyengébb ellenfél ellen is, és minden bizonnyal könnyedén masíroz a négy közé.

A német védelembe vélhetően visszakerül a jobbhátvéd pozíciójába Jerome Boateng, aki a dánok ellen eltiltását töltötte (bár helyettese, Lars Bender győztes gólt szerzett), a védelem többi része adott. A középpályán és a támadósorban sincs oka a variálásra Löw mesternek, eddig beváltak az elképzelései, mindenkinek megvan a helye, csupán néhány értékes csere (Mario Götze, Miroslav Klose) érezheti kicsit mellőzve magát.

És mit tehet Fernando Santos, hogy megállítsa a német hengert? Egyáltalán: az oroszok elleni meccshez hasonló támadó futballal rukkolnak ki a görögök, vagy felmérve lehetőségeiket, beállnak védekezni a németek ellen, bízva abban, hogy a tizenegyesekig kihúzhatják 0-0-val? Vannak érvek mindkét megoldás mellett. A védelem bizonyos, hogy négy emberrel fog felállni, de kérdés, hogy a marad-e az eddig egyébként nem rosszul működő három középpályás-három csatár, vagy inkább megerősíti a középpályát Santos? Hiszen három középpályás könnyen elvérezhet az öt remek német középpályás mellett, ráadásul Jorgosz Karagunisz, az oroszok elleni meccs hőse eltiltás miatt hiányozni fog. Elöl Szamarasz, Ninisz, Gekasz és Szalpingidisz közül a kezdőben aligha fognak mind helyet kapni.

A görög csapatnak akkor van esélye a németek ellen, ha minden játékos maximumot nyújt, csúszik-mászik, megharcol minden labdáért, fegyelmezetten védekezik, és a kevés adandó lehetőségét kegyetlenül kihasználja. És még így sem biztos, hogy ez elég lesz a félelmetes német együttes ellen.

 

Németország-Görögország

Negyeddöntő, Gdansk, 20.45 (TV: m1)

 

A várható kezdőcsapatok:

Németország: Neuer – Boateng, Badstuber, Hummels, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Podolski, Özil, T.Müller – Gomez

Görögország: Szifakisz – Toroszidisz, Papasztathopulosz, K. Papadopulosz, Cavelasz -  Makosz, Kacuranisz, Maniatisz – Szamarasz, Ninisz - Gekasz

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.