Maciej Karczynski, a fővárosi rendőr-főkapitány szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a drukkereknél az utcai összecsapásokban hasznosítható felszerelést, egyebek között fogvédőket és a küzdősportokban használt kesztyűket találtak. A szurkolók a későbbi azonosítás ellehetetlenítésére is felkészültek, mert többen műbajusszal és -pajesszel is felszerelkeztek.
A külföldi drukkerek egyik csoportját a fővárosi szurkolói zóna mellett állították elő, míg közel hatvan személyt a Nemzeti Stadion környékéről vittek a rendőrségre.
Az oroszokat vasárnap reggel engedték ki. Öt személyt pénzbírsággal büntettek meg, mert azonosításuknál igyekeztek megtéveszteni a rendőrséget.
A szombati görög-orosz mérkőzés biztonságát csaknem 7 ezer rendőr biztosította. Becslések szerint a meccset közel 20 ezer orosz és 7 ezer görög tekintette meg Varsóban, míg a mérkőzéssel párhuzamosan Wroclawban játszott lengyel-cseh találkozót a fővárosi szurkolói zónában közvetítették 100 ezer néző számára.
A meccsen a görögök 1-0-ra nyertek, ezzel továbbjutottak, s mivel a másik találkozón a csehek legyőzték a lengyeleket, így az oroszok a társházigazdával együtt búcsúztak.
Száz orosz huligánt csuktak le szombaton
Közel száz orosz állampolgárt állítottak elő Varsóban a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság szombat esti csoportzáró görög-orosz mérkőzésével kapcsolatban.
2012. 06. 17. 17:20
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!