Mint ismeretes, a következő nyártól új szabályok lépnek életbe, ennek értelmében a második csapatok már nem szerepelhetnek az NB II-ben. A Ferencváros számára kézenfekvő megoldásnak tűnik a Soroksár, már csak azért is, mert Szűcs Mihály jelenleg itt dolgozik szakmai igazgatóként.
„Igen, ez a cél. Egyelőre azokra a fiatal játékosokra számítunk, akik a Ferencváros NB II-es keretének peremén vannak, hiszen ők nálunk kiforrhatnak. Reményeink szerint sikerül elérni a feljutást. Bár az NB III Duna-csoportjában erős mezőny vár ránk, meg szeretnénk nyerni bajnokságot” – árulta el a célokról az egykori labdarúgó.
A teljes interjú Szűcs Mihállyal a Ferencváros hivatalos honlapján olvasható.