Iker Casillas a Real amerikai túráján nyilatkozott.
„Amíg nem találkozol Mourinhóval, addig nem is fogalmazódik meg benned, hogy más ember, mint amilyen képet a média fest róla. Ő egy elkötelezett menedzser, aki a lehető legtöbbet igyekszik kihozni a játékosaiból. A klub nagyon jól tette, hogy szerződtette őt. Határozott céljai vannak és otthon érzi magát Madridban. Reméljük, még nagyon sokáig.\"
„Szeretnénk egy lépéssel tovább jutni, mint tettük azt az elmúlt két szezon során, amióta Mourinho itt van velünk. Szeretnénk megerősíteni a csapatot és több tapasztalatot szerezni, továbbá szeretnénk minden trófeát begyűjteni: a Spanyol Szuperkupa lesz az első állomás, illetve meg akarjuk védeni a bajnoki címünket, és bízunk a BL sikerben is, ami az elmúlt években nem jött össze.\"
„Ez a csapat, a játékosok, a szurkolók megérdemlik, hogy elhódítsuk a tizediket. Mindent megteszünk érte. Fiatal, de emellett tapasztalt csapatunk van. Ez a két év tapasztalat, amit Mourinho alatt szereztünk nagyon hasznos volt. Nem üldözzük megszállottan a 10-et, hiszen előbb még itt a Szuper Kupa és a bajnokság nyitánya. Egy jól összerakott csapatunk van, amelyet sokkal tapasztaltabb futballisták alkotnak, mint két évvel ezelőtt. Minden játékos egyformán fontos, és lehetőséget fog kapni a bizonyításra. A szezon nagyon hosszú és meg vagyok róla győződve, hogy ezzel a kerettel minden kupáért harcban tudunk lenni.\"
„Az emberek számára mindig fontos, hogy az Aranylabdáról beszéljenek és a kapusok szerepéről a futballban. Én azon a véleményen vagyok, hogy a labdarúgást nem csak lábbal játsszák. A kapus és a védő legalább annyira fontos, mint aki a passzokat adja, vagy a gólokat lövi. Több szemszögből kell néznünk a dolgot, habár mindenki Cristiano Ronaldóval és Messivel foglalkozik, akik mindenki fölött állnak. A spanyol futballisták évről-évre egyre gyakrabban kerülnek fel a nevezettek listájára.\"
„Mindannyian segíteni szeretnénk Kakának. Fontos számunkra, hogy minden egyes játékosunk a csapat tagjának érezze magát. Csapattársként és profiként és a legjobbakat szeretnénk neki. Ő példa mindannyiunk számára. Jól ismerem Modricot, ő egy kivételes futballista. Kifejezetten jól teljesített az Európa-bajnokságon és ha a klub és Mourinho is lát lehetőséget a leigazolásában, akkor ennek ez lehet az oka. Mindig a menedzser hozza a döntéseket, és ha Mourinho szerint, Modric segíteni tud a csapatnak, hogy továbblépjünk, akkor szeretettel fogadjuk majd.\"