Mint ismeretes, a spanyol válogatott ezen az Európa-bajnokságon jórészt klasszikus csatár nélkül lépett pályára, helyette inkább egy újabb középpályást rakott a csapatba Vicente del Bosque. A döntést azóta többen kritizálták, de végül alulmaradtak, a spanyol válogatott ugyanis megnyerte a tornát az újfajta felállással.
Ronaldót azonban ez sem győzte meg, a brazil azt mondta: „A labdarúgás megújult, és szerintem Spanyolország klasszikus 9-es nélkül is csodálatos futballt mutatott be. Jól ismerem Vicente del Bosquét, ő mindig nevezetett egy igazi 9-est csapatába: szerintem ez a poszt örökké létezni fog” – fogalmazott Ronaldo.
Az egykori aranylabdás játékos később azt is elmondta, inkább szurkol a Real Madridnak, mint a Barcelonának, azt azonban elismeri, hogy jelenleg Messi a világ legjobbja – tehát nem Cristiano Ronaldónak adná az Aranylabdát.