Andorra La Vella – Andorra, a Szép. Ez az andorrai főváros neve, és nincs ebben semmi túlzás, a legmagasabban fekvő európai főváros – durván ezer méteren van a Pireneusok bércei között – méltó a nevéhez, valóságos kis ékszerdoboz a maga 80 000 lakosával.
A magyar újságíró – no meg az a mintegy száz-százötven szurkoló, aki a reggeli Budapest-Barcelona járattal érkezett meg a katalán fővárosba – jó háromórás autóbuszozással jut el a katalán fővárosból holnapi vb-selejtezőbeli ellenfelünk hazájába. Kezdetben autópályán száguldunk, de mielőtt elérnénk Lleidát, lekanyarodunk jobbra, és onnan már kis falvakon keresztül araszolunk egyre beljebb a Pireneusok hegyláncai közé. Itt mindenki katalánul beszél – nota bene: Andorra hivatalos nyelve is a katalán -, az út mentén lépten-nyomon az Spanyolországtól történő elszakadást szorgalmazó feliratok („Independencia”), sőt, még a mifelénk betiltott önkényuralmi jelkép, a sarló és a kalapács is fel-felbukkan a festékszóróval felpingált rajzokon.
Szóval, Katalónia ez a javából, annak is a vad, tengerparttól távol eső fertálya – az egyik falucskának egyenesen Guardiola a neve!
Persze magával a zseniális trénerrel nem futunk össze, Andorra félreeső szeglete a (futball)világnak – afféle béke szigete. Autóbuszunk sofőrje, Diego arról mesél, hogy néhány évvel ezelőtt még nyugodtan az autóban hagyhatták a slusszkulcsot bevásárláskor, senki nem nyúlt hozzá – ma már viszonylag sok a bevándorló, s ezzel párhuzamosan a közbiztonság is rosszabb, minő meglepetés
La Vellába szinte egyszerre érkezünk meg a magyar válogatottal, a fiúk az ötcsillagos Hotel Parkban szállnak meg, ékszerdoboz az ékszerdobozban, mi meg az Estadi Comunal felé vesszük az utunkat, így hívják az 1100 nézőt befogadó nemzeti stadiont, ahol ma este edz a két válogatott.
Az Atlético Madrid egykori legendás kapusa, Koldo – baszk polgári nevén Jesús Luís Álvarez de Eulate – vezeti a tréninget, amelynek az első negyedórája nyilvános.
Közben elbeszélgetünk Silviával, az andorrai szövetség sajtófőnökével, azt firtatjuk, hogy amatőrök-e a játékosok, vagy profik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!