Dzsudzsák mellett Juhász is az NB I-ben folytatná

Dzsudzsák Balázs meglepő nyilatkozata után Juhász Roland is interjút adott: a sportnapilapnak elárulta, ő, és néhány válogatott társa is kész hazaigazolni.

FFT
2012. 09. 24. 15:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mit szól Dzsudzsák Balázs szavaihoz?
Örömmel olvastam. Jó, hogy Balázs kimondta azt, amiről már beszélgetünk egy ideje – mondta a Nemzeti Sportnak Juhász Roland.

Önök ketten?
Nem, nem csak négyszemközt volt téma az esetleges NB I-es szereplésünk. Említhetem az orosz Alanyija Vlagyikavkazban játszó Priskin Tamást vagy az olasz Vicenza alkalmazásában álló Laczkó Zsoltot, szerintem ők is nyitottak lennének a hazatérésre.

Nem szeretnék ünneprontó lenni, de szombaton Eger–Debrecen bajnokit rendeztek az NB I-ben – Diósgyőrben, kétszáz néző szeme láttára
Nyilván változtatni kell ezen. Illetve talán már el is kezdődtek az ehhez szükséges folyamatok, mert Magyarországon jelenleg igen komolyan veszik a labdarúgás felemelését, ami persze nem megy egyik napról vagy egyik évről a másikra. Hiszem, hogy futballunk kedvező irányba tereléséhez mi is tevékenyen hozzájárulhatunk, mert nem kiégve, levezetni mennénk haza, hanem fiatalon. Bizonyára Rudolf Gergely is a legbölcsebb döntést hozta a DVTK-hoz igazolásával.

Önt mi motiválná?
Például komolyan gondolom, hogy a Belgiumban szerzett tapasztalataimmal a magyar labdarúgás hasznára lennék klubszinten, másként fogalmazva: a külföldön pallérozódó magyar játékosok tevékeny részesei lehetnének az NB I jobbá tételének. Ami pedig a nézőszámot illeti: ön szerint nem váltana több néző jegyet a mérkőzésekre, ha a csapatokban két-három utánpótláskorú fiatal és ugyanennyi válogatott labdarúgó szerepelne?

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.