Egy kínos bakiról marad emlékezetes a pénteki Vasas–Békéscsaba másodosztályú mérkőzés: Varga Endre, az angyalföldi klub ügyvezetője a kezdés előtt a 85. születésnapját májusban ünneplő Raduly Józsefnek adott át piros-kék mezt – amire a 80-as számot nyomtatták... A Vasas első bajnokcsapatának legendás játékosa örömmel fogadta az ajándékot, majd azon is mosolygott, amikor a VIP-páholyban többen tréfásan megjegyezték: lehet, a klubvezetés legközelebb 10 évvel fiatalítja meg.
Hogy Varga Endrének feltűnt-e a hiba, azt nem tudjuk...
Mindenesetre az eset annak fényében igen kellemetlen, hogy éppen csütörtökön nyilatkozta:
"A Vasas 101 éves múltja alatt olyan legendás futballisták teremtették meg a klub tekintélyét, mint például Mészöly Kálmán, Farkas, János, Ihász Kálmán vagy éppen Várady Béla. Ez minket, a kései utódokat egyfelől mélységes tisztelettel tölt el, de egyben óriási felelősség is számunkra. Meg akarunk felelni ennek és újra naggyá akarjuk tenni a Vasast."
A tévedés azért is kínos, mert ahogy a bajnokit, úgy az ajándékozást is élőben közvetítette a Duna TV, ráadásul a kommentátor hangsúlyozta is: Raduly kapja az első Dragonsport által készített Vasas-dresszt.
Érdekesség, hogy ezt a céget hazánkban éppen Varga Endre képviseli.
Azt ugyanakkor egyetlen általános iskolás gyereknek sem javasoljuk, hogy olvasgassa a sportszergyártó weblapját, mert az oldal hemzseg a helyesírási hibáktól, és az is az amatörizmust hirdeti, hogy a termékeket maga a cégvezető, Varga reklámozza.
Ügyvezető – modell:
A Vasas–Békéscsaba találkozó egyébként 1–1-esdöntetlent hozott.
Íme, a bajnoki legszebb jelenete, Majoros gólja:
fotók: labdarugas.vasassc.hu, dragonsport.hu
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!