Nyilasi: „Ezzel a görcsös játékkal nem megyünk semmire”

Rudolf Gergely volt a Sport TV ma esti harmadik félidő című magazinműsorának vendége, de nem ő, hanem az általában visszafogottságáról híres Nyilasi Tibor fogalmazta meg a legélesebb véleményt a válogatott Hollandia elleni szánalmas játékáról.

FFT-Ch. Gáll András
2012. 09. 16. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rudolf Gergely, a Diósgyőr újdonsült játékosa, az OTP Bank Liga legdrágább(nak tartott) labdarúgója volt a Harmadik félidő, a Sport TV magazinműsorának vendége.

Az MTK éllovas helyezésével kapcsolatban Rudolf megjegyezte, hogy a kék-fehéreknek mindig is jó volt az utánpótlása, és a most folyó bajnokságban a legjobbaknak – így a Diósgyőrnek – is méltó vetélytársa lesz Garami József mesteredző együttese. Bognár György szakértő, az egykori MTK-ikon viszont azt mondta, az 5-8. hely valamelyikére jó a kék-fehér gárda.

Aztán Rudolf beszélt diósgyőri szerződése körülményeiről.

\"Az elmúlt idényben rengeteget bajlódtam sérüléssel, ezért óvatosan kell újra felépítenem magam. A Genoától mindenképpen el akartam jönni, 103 játékosa van a klubnak, nehéz volt odakerülni. A megkeresések közül nekem legjobban a Diósgyőré tetszett. Többször beszéltem Sisa Tiborral is, végül elfogadtam az ajánlatot.\"

Bognár György örömét fejezte ki, hogy Rudolf végre csapathoz jutott.

\"Ez a hosszú, futball nélküli időszak nem tett jót neki. Ha haza kellett jönnie, akkor hazajött – a lényeg, hogy újra van csapata. Megjegyzem, Rudolf válogatós, hiszen három hónapot várt, s egy kicsit ki is futott az időből.\"

\"Inkább megfontolt vagyok, nem válogatós – replikázott Rudolf. – Nem feltétlenül az anyagi okok domináltak a klubválasztásban, mert ha igen, akkor maradok Genovában.  Pályafutásom egyik fordulópontjához érkeztem, nem volt szabad elkapkodnom a döntést.\"

Török Gábor politológus, a BLSZ társadalmi elnökség elnökének véleménye:

\"Annál minden jobb, még a magyar NB I is, mint hogy azt olvassuk az újságban: „X Y már megint nem került be a keretbe. Örülök, hogy a legjobb magyar csatár újra itthon játszik.\"

Arról, hogy mikor láthatjuk a pályán, Rudolf ennyit mondott:

\"Bízom benne, hogy a felépülésem minél gyorsabb és alaposabb lesz, de inkább egy nappal többet kivárok, mint hogy újra megsérüljek. De bízom benne, hogy a következő bajnokin már talán ott leszek. Sisa Tibor kidolgozott számomra egy programot, ha még a következő fordulóban nem is feltétlenül, de két hét múlva a Ferencváros ellen már játszani akarok.\"

Végül megkérdezték a jelen lévőket, van-e még esélye a válogatottnak a kijutásra a 2014-es vb-re.

Bognár György: \"Véleményem szerint van még esély a D-csoport második hely megszerzésére, érzek annyi erőt a magyar válogatottban, hogy a következő két meccsen hat pontot szerezzen a csapat.\"

Rudolf: \"Nagyon nehéz kívülről Nagyon szorítottam a csapatért, nem írnám le a válogatottat, sajnos, vannak ilyen eredmények, de az Eb-selejtezőn megmutattuk, mire vagyunk képesek.\"

Nyilasi Tibor: \"Októberben neki kell esni az észteknek és a törököknek, támadni kell, lesz, ami lesz, mert ezzel a görcsös játékkal nem megyünk semmire.\"

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.