Paulo Sousa a felcsúti fiatalokat dicsérte

Kilenc Puskás-akadémista is pályára lépett szerdán a Videoton felnőtt csapatában a Kaposvár elleni, idegenbeli Ligakupa-mérkőzésen. Az 1-1-re végződött találkozó után Paulo Sousa, a Vidi portugál edzője dicsérő szavakat mondott a 16-17-18 éves fiatalokról a Vidi honlapján.

FFT
2012. 09. 06. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ahogy azt a meccs előtt is elmondtam, az első csapat sorozatterhelése, pontosabban az ezt követő regenerálódás érdekében döntöttünk úgy, hogy ma a fiatalok kapnak lehetőséget. Fantasztikus eredményt ért el ez a csapat, mely 16-17-18 évesekből állt, mellettük pedig az első csapat keretéből pár játékos is lehetőséghez jutott, akik kitűnően segítették a fiatalokat a mérkőzés minden pillanatában. Utóbbiak bebizonyították, hogy az idősebb, nagyobb termetű játékosokkal szembeni hátrányukat a pályán kitűnően el tudják tüntetni. Ahogy korábban elmondtam, mindig mindenkinek készen kell állnia a feladatra, ők pedig ma megmutatták, hogy a jövőben is bármikor számíthatunk rájuk" - mondta Paulo Sousa a vidi.hu-n.

A cikkben megszólalt a Puskás-akadémia U19-es edzője, Varga Károly is:

„Nagyon nagy lehetőség és megtiszteltetés volt a játékosok és az én számomra is, hogy megkaptuk ezt a lehetőséget. Jó volt kipróbálni magunkat ezen a szinten is. Tekintve, hogy nagyon kevés időnk volt felkészülni a mérkőzésre, úgy vélem, elégedettek lehetünk, cseppet sem játszottunk alárendelt szerepet a Kaposvár ellen. Jól védekeztünk, gólt is szereztünk és további helyzeteket is sikerült kidolgoznunk. Ha még azt is figyelembe veszem, hogy 16 éves játékos is pályára lépett a csapatban, akkor hatványozottan igaz, hogy elégedettek lehetünk az eredménnyel és a játékkal egyaránt.”

A Kaposvár-Videoton Ligakupa-meccsen a Puskás-akadémisták közül kezdőként Baksa Dénes, Kiprich Dávid, Zsótér Donát, Alex, Hudák Martin és Barcsay Márk, csereként pedig Lorentz Márton, Vallejos Dominique és Tóth László jutott szóhoz, míg Király Bence, Németh Erik és Molnár Tamás a kispadon ült. Mindannyian 1994 és 1996 között születtek.

 

(forrás: vidi.hu, pfla.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.