Szeptember 29-én búcsúztatják az olimpiai bajnokot

A 73 évesen elhunyt olimpiai aranyérmes labdarúgótól, Csernai Tibortól Tatabányán vehetnek végső búcsút tisztelői.

FFT
2012. 09. 20. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tokiói olimpián aranyérmes magyar csapat tagja 73 éves korában hunyt el, hamvasztás utáni búcsúztatását 2012. szeptember 29-én, szombaton 13 órakor tartják Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó).

Csernai Tibor hamvai későbbi időpontban kerülnek végső elhelyezésre, ezért a család arra kéri a gyászolókat, hogy részvétüket egy-egy szál virággal fejezzék ki.

Az egykori kiváló labdarúgót a Magyar Olimpiai Bizottság, Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata, az MLSZ Komárom-Megyei igazgatóság, valamint a Duna FC Tatabánya saját halottjának tekinti.

Csernai Tibor 1938. december 3-án született, Pilisen. Játékos-pályafutását Cegléden kezdte, majd az 1958–59-es idényben a BVSC színeiben lett első osztályú futballista. (Az élvonalban 1958. augusztus 31-án, a Salgótarján elleni találkozón debütált, Moór Ede volt akkoriban a vasutasklub edzője.) Két szezont töltött az NB I-ben a BVSC együttesében, majd 1960-tól az Ózdi Kohász csatára volt, az első szezonjában még a második vonalban, a következőben ellenben a legjobbak között. Az, az 1961–1962-es szezon hozta meg számára a nagy kiugrást, az utolsó előtti helyen végző kohászcsapatban 25 mérkőzésen 19 gólt szerzett. A csapat második legeredményesebb játékosa, a később a Bp. Honvédot is megjárt Szendrei Béla ötöt. A kieső csapat tehetséges csatárát csak a gólkirály, Tichy Lajos előzte meg a mesterlövészek versenyében.

Az ózdiak kiesése után, 1962-ben Tatabányára került, ahol további kilenc bajnokságban játszott az élvonalban. (Köztük volt két félidényes.) 1964-ben Kléber Gábor és 1966-ban Hidegkuti Nándor irányításával bajnoki bronzérmet szerzett a Bányásszal. Az NB I-ben összesen 248, a kék-fehéreknél 178 bajnoki meccset játszott. Összesen 93, az élvonalban elért gólja közül 61 született tatabányai színekben. A Bányászban 1964-ben 19 bajnoki gólig jutott, akkor Bene Ferenc, Tichy Lajos és Albert Flórián mögött negyedik lett a góllövőlistán.

Legnagyobb sikerét 1964-ben, Tokióban érte el, ahol olimpiai bajnok lett a magyar csapattal. A magyar válogatott diadalához hat góllal járult hozzá, ezzel a góllövőlistán holtversenyben a harmadik helyet szerezte meg. A címvédő jugoszlávok elleni csoportmérkőzésen négy, a negyeddöntőben, a románok ellen 2:0-ra megnyert találkozón két gólt szerzett a Farkas János, Csernai Tibor, Bene Ferenc, Komora Imre, Katona Sándor összeállítású csatársor tagjaként.

Visszavonulása után is Tatabányán élt, a város Ezüst Turul Díjjal tüntette ki. Hat évvel idősebb bátyja, a kétszeres válogatott Csernai Pál, vezetőedzőként két német bajnoki címet és egy Német Kupát nyert a Bayern Münchennel, s dolgozott – többek között – a Benficánál, a Dortmundnál, a Fenerbahcénál és a Herthánál, idehaza pedig a Sopron csapatánál is.

 

 

(mlsz.hu)

(Fotó: mlsz.hu és mob.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.