Tóth Balázs: erőszakos csapat a Genk

A Videoton holnap lép pályára az Európa Liga csoportkörének első fordulójában. Az ellenfél idegenben a belga Genk lesz, az a csapat, ahol Tóth Balázs is játszott korábban.

FFT
2012. 09. 19. 9:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

"Három évet játszottam Genkben, voltak szép sikereink, például a Belga Kupa megnyerése 2009-ben. Ahogy nézegettem csütörtöki ellenfelünk keretét, elég jelentősen megváltozott azóta, hogy eljöttem, mindössze talán hét játékost találtam, akikkel együtt szerepeltem. Egy nagyon szervezett, erőszakos futballt játszó csapat most a Genk, ebben rejlik a legnagyobb erejük. Érzésem szerint hasonló játékerőt képvisel a Genk és korábbi EL-ellenfelünk, a Gent, játékstílusban viszont egészen más a kettő. Mostani ellenfelünk fizikálisan erősebb, és ahogy említettem, inkább egyfajta erőfocit játszik. Szenzációs hangulatú mérkőzésre számítok, hiszen egy rendkívül futballszerető városba és országrészbe látogatunk. Keményen dolgoztunk az elmúlt napokban, a szakmai stáb, az eddigiekhez hasonlóan, most is remekül felkészített bennünket, úgyhogy a csapat készen áll arra, hogy egy kiváló eredményt érjen el Belgiumban"mondta a Videoton hivatalos honlapjának Tóth Balázs.

Fotó: www.vidi.hu

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.