A korábbi szövetségi kapitány, a Győr és az MTK nyolcvanas évekbeli sikeredzője 71 évesen már megengedheti magának, hogy megmondja a frankót. „Három perc után láttam, hogy ég és föld a két csapat, gyorsaságban – a mozgás és a gondolkodás gyorsaságában –, és sajnos technikában is fényévekre állunk a hollandoktól. Valójában a béka feneke alatt vagyunk.”
A Mágus szerint megállt az idő, bárki bármit mond. „Ugyanott tartunk, mint tíz, tizenöt évvel ezelőtt. Mondhatnak bármit az MLSZ-ben, a lemaradásunk fikarcnyit sem csökkent az élmezőnyhöz képest. Nagyszerű a sikerpropaganda, mindenki az akadémiákat magasztalja, ám hol vannak azok a tehetségek, akik állítólag kikerülnek ezekből az intézményekből?”
Verebes óvatosan fogalmaz, amikor feltesszük neki a kérdést, van-e kapitányprobléma.
„Kollégákról nem akarok véleményt formálni. Azt persze a vak is látta, hogy nem szerencsés hosszú idő után elővenni a talonból olyan játékosokat, akik hónapokig nem játszottak. Az is remek dolog, hogy a középpályát teletömjük védekező játékosokkal – Varga, Korcsmár -, csak éppen a mai futballban a kreativitás a lényeg. Ebből meg semmit sem láttam tegnap.”
Szóval akkor lesújtó a kép?
„Az. Lesújtó.”
Ezek szerint le kell mondanunk továbbjutási reményeinkről.
„Az nem biztos. Belenéztem a törökök és a románok meccsébe is, azt azért le kell szögezni, hogy egyik válogatott sem az a szint, mint a hollandok. Lehet keresnivalónk ellenük. De a tegnapi játékunk katasztrófa volt.”
fotó: Nemzeti Sport
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!