Vilanova máris rekordot állíthat fel a Barcelonával

Klubcsúcsot állíthat be az FC Barcelona, ha győz a Sevilla otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.

FFT
2012. 09. 28. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katalán együttes összesen négy alkalommal rajtolt hat győzelemmel a Primera Divisiónban, ezek közül háromszor a bajnoki címig meg sem állt az együttes, legutóbb 2009-ben Josep Guardiola irányításával.

Ugyanakkor Tito Vilanovának, a Barca jelenlegi vezetőedzőjének nincs könnyű dolga, ugyanis a hazai pályán veretlen sevillai csapat ellen sem számíthat két világ- és Európa-bajnok belső védőjére, Carles Puyolra és Gerard Piquére.

\"A Sevilla nagyon erős csapat, kemény mérkőzés elé nézünk\" - nyilatkozta Xavi, a gárda középpályása, aki hozzátette, az ősi rivális, címvédő Real Madriddal szembeni nyolcpontos előnyt ameddig csak lehet tartaniuk kell.

A kiválóan rajtoló Atlético Madrid ezúttal az utolsó előtti helyen álló Espanyol vendége lesz. Diego Simeone együttese szerdán a harmadik fordulóból elhalasztott mérkőzésen 4-2-re diadalmaskodott a Real Betis otthonában, így jó formában várja az összecsapást. Különösen Radamel Falcao, az Atlético kolumbiai támadója, aki hét találattal vezeti a góllövőlistát.

A Real Madrid ezúttal a Deportivo La Corunát fogadja, míg Pintér Ádám csapata, a Real Zaragoza Valenciába látogat.

Primera División, 6. forduló:
szombat:
Valencia-Real Zaragoza 16 ó 
Málaga-Real Betis 18 
Real Sociedad-Athletic Bilbao 20 
Sevilla-FC Barcelona 22

vasárnap:
Granada-Celta Vigo 12 ó 
Real Valladolid-Rayo Vallecano 16 
Osasuna-Levante 18 
Real Madrid-Deportivo La Coruna 19:50 
Espanyol-Atlético Madrid 21:30

hétfő:
Getafe-Real Mallorca 21:30 ó

Az állás:
1. FC Barcelona 5 14- 3 15 pont
2. Atlético Madrid 5 15- 7 13 
3. Real Mallorca 5 7- 3 11 
4. Málaga 5 6- 2 11 
4. Sevilla 5 6- 2 11 
6. Real Betis 5 10- 9 9 
7. Real Madrid 5 7- 4 7 
8. Rayo Vallecano 5 6- 7 7 
9. Levante 5 7- 9 7 
10. Deportivo La Coruna 5 7- 7 6 
11. Celta Vigo 5 6- 6 6 
12. Real Zaragoza 5 5- 6 6 
13. Real Valladolid 5 4- 5 6 
14. Real Sociedad 5 6- 9 6 
15. Valencia 5 6- 8 5 
16. Athletic Bilbao 5 8-12 5 
17. Getafe 5 6-10 4 
18. Granada 5 2- 8 2 
19. Espanyol 5 7-11 1 
20. Osasuna 5 3-10 1

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.