Volt válogatott csatár ül a Kecskemét kispadjára

Horváth Ferencet elengedte az SzTK, így ma hároméves szerződést kötött a KTE vezetőségével.

FFT
2012. 09. 28. 12:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kecskemét hivatalos honlapján bejelentette, hogy hároméves szerződést kötött Horváth Ferenccel, a Szigetszentmiklós eddigi edzőjével. A 39 éves korábbi válogatott csatár segítői Visinka Ede és Erdei Sándor lesznek. Az eddig megbízott edzőként tevékenykedő Szabó István megbízatása megszűnt, jövőjéről a következő hét elején egyeztet a klubvezetőkkel.

Potoczki Tamás, az NB II-es Szigetszentmiklós ügyvezetője a Nemzeti Sportnak elmondta, klubjuk érdekének figyelembevétele mellett együttműködnek, hogy a fiatal edző karrierje fejlődhessen, vagyis a jelek szerint az SZTK sem akadályozta a megegyezést – ezt hivatalos honlapján is megerősítette a klub, a szakember szerződését közös megegyezéssel felbontották. Az SZTK szakmai munkáját megbízott edzőként Szamosi Tamás irányítja. A KTE közleményben mondott köszönetet a szigetszentmiklósiaknak, akik „korrekt és nyitott módon” álltak hozzá a tárgyalásokhoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.