A német üzleti lap szerint a magyar és a szlovák vezetés is igyekszik megnyerni a BMW-t, és egyaránt azt szorgalmazza, hogy az ország elmaradott keleti térségében hajtsák végre a munkahelyeket teremtő és csúcstechnológiát meghonosító beruházást. Szlovákiából Kassa, Magyarországról Miskolc szerepel a lehetséges helyszínek között.
A BMW az eladott kocsik számát a tavalyi 1,67 millióról 2016-ra 2 millióra kívánja emelni, e cél elérését szolgálja a gyártókapacitás bővítése. A beruházás vagy beruházások helyszínéről idén ősszel dönthetnek.
A cég egyszer már – 2001-ben – foglalkozott a gondolattal, hogy Szlovákiában épít gyárat, de végül a volt NDK-ban fekvő Lipcsét választotta, írja a Handelsblatt.
Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter a lapnak elmondta: a pozsonyi kormány számos befektetővel tárgyal, részleteket azonban nem árult el, mert nem akarja veszélyeztetni a vállalkozások esetleges megtelepülését Szlovákiában.
Beruházások Magyarországon
Mint az MNO korábban beszámolt róla, több autógyár komoly beruházással hívta fel magára a figyelmet idén: elkészült a Mercedes–Benz kecskeméti gyára, az Audi győri üzemét bővíti, tavaly szeptemberben pedig az Opel jelentett be egy nagyobb beruházást Szentgotthárdon.
Audi
Júliusban tették le Győrben az új üzem alapkövét. A tervek szerint az épülő prés-, lakkozó-, karosszériaüzem és járműszerelde 2013-ban kezdi meg működését. A győri cég jelenleg hétezer főt foglalkoztat, s a gyárbővítéssel további 2100 embernek ad majd munkát. Az új gyáregység egyébként jelentős kapacitásbővítést hordoz magában: évente akár 125 ezer gépjármű is készülhet Győrben, ahol továbbra is TT-k, valamint A3-asok előállítása folyik. Pénteken megjelent riportjában a La Libre Belgique című brüsszeli napilap arról cikkezett, hogy a magyar és a német fél egyaránt elégedett azokkal a fejlesztésekkel, amelyeket az Audi jelentett be Magyarországon a múlt héten. A győri Audi-gyár múlt heti bokrétaünnepségén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: az Audi-bővítéssel eldőlt, hogy Magyarország, Győr és a magyar autógyártás a jövőhöz tartozik.
Opel