ÁSZ: tartható a jövő évi hiánycél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleménye az, hogy tartható lesz 2014-ben a kormány által tervezett 2,9 százalékos hiánycél.

NT
2013. 10. 11. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az európai uniós pénzekkel kapcsolatban az ÁSZ megállapította, hogy a 2007 és 2013 közti uniós támogatások 97 százalékát kötelezettségvállalással lekötötték. Az érintett programokra a törvényjavaslat 2014-re 1787,9 milliárd kiadást tartalmaz, amely harmadával magasabb az idei évinél. A végrehajtás szempontjából ugyanakkor kockázatot hordoz a szerződéssel lekötött uniós források tervezett felhasználásának magas szintje, mivel a korábbi években a felhasználás akadozott – fejtette ki az alelnök.

Warvasovszky Tihamér hozzáfűzte: tény, hogy az alacsonyabb felhasználás kockázatának minimalizálása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium számos intézkedést tett. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a tervezettnél kisebb felhasználás alacsonyabb önerőt is követelne, így a 2014. évi költségvetés szempontjából megtakarítást jelentene.

Pulay Gyula, az ÁSZ felügyeleti vezetője kiemelte, hogy a javaslatban szereplő államháztartási hiány (924,8 milliárd forint) 12 százalékkal alacsonyabb az idei módosított előirányzatnál.

Beszámolt róla: vizsgálták az állami vagyonnal kapcsolatos előirányzatokat is, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. esetében a bevételek 34,5 százalékát, a kiadások 75,4 százalékát tartották megalapozottnak. A Nemzeti Földalap esetében a bevételek és a kiadások teljes körűen megalapozottak a számvevőszék véleménye szerint.

A jövő évi költségvetés számai teljesíthető folyamatot tükröznek, jóllehet rendkívül kifeszítettek a tervek – ezt már Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke mondta nemrég az Inforádióban. Szerinte minőségileg a mostani büdzsé az elődeihez képest jobban előkészített állapotot tükröz, azzal együtt, hogy a Költségvetési Tanács darabokban kapta meg a terveket véleményezésre.

Kovács egy Magyar Hírlapban megjelent interjúban azt is kifejtette, hogy a kormány jövő évi, 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycélja reális, teljesíthető, bár komoly erőfeszítések kellenek majd hozzá, mint fogalmazott: feszített lesz a 2014-es büdzsé. Úgy véli, a jövő évi makrogazdasági pálya kedvezőbb lesz a korábbiaknál, a rezsicsökkentésből megmaradó többlet pedig a háztartások fogyasztási kedvét lendítheti fel.

Selmeczi Gabriella a jövő évi büdzsé kapcsán a családokat, valamint a gyermekeket emelte ki. A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, „egy jó gazda gondosságával készült el” a költségvetési javaslat – hiszen az a kis keresetű családok adócsökkentését és a nyugdíjak vásárlóértékének emelését egyaránt garantálja.

A kormány szeptember 30-án nyújtotta be a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, ebben a kabinet kiegyensúlyozott, stabil növekedési pályával, 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, fegyelmezett gazdálkodású államháztartással, 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol. Az előterjesztést papíralapon és pendrive-on Kövér László házelnöknek adta át a szaktárca vezetője, aki azt mondta, a rezsicsökkentés költségvetése lehet a jövő évi büdzsé, mivel azon olyan intézkedéseket vezetnek át, amelyek könnyebbé teszik az emberek mindennapi megélhetését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.