Varga: A rezsicsökkentés költségvetése lehet a jövő évi büdzsé

Benyújtotta a kormány – papíralapon és pendrive-on – a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek hétfőn.

WA
2013. 09. 30. 13:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány hétfőn benyújtja a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, ebben a kabinet kiegyensúlyozott, stabil növekedési pályával, 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, fegyelmezett gazdálkodású államháztartással, 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő délután az Országházban tartott sajtótájékoztatón. Az előterjesztést papíralapon és pendrive-on Kövér László házelnöknek adta át a szaktárca vezetője.

A rezsicsökkentés költségvetése lehet a jövő évi büdzsé, mivel azon olyan intézkedéseket vezetnek át, amelyek könnyebbé teszik az emberek mindennapi megélhetését – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály kiemelte: a rezsicsökkentés 2014-ben is folytatódik; az idei ezzel kapcsolatos intézkedéseknek – beleértve az év végi, további, 11,1 százalékos rezsicsökkentést – köszönhetően 2014-ben átlagosan mintegy 100 ezer forintot tudnak megspórolni a magyar családok. A családi adókedvezmény kiterjesztésével az ideihez képest 53 milliárddal marad több a családok zsebében, a diákhitelt érintő változtatások pedig 4 milliárd forint tehercsökkentést jelentenek.

Varga Mihály kifejtette: az, aki nem tudja adójából teljes egészében ezt a kedvezményt igénybe venni, vagy az egészségbiztosítási vagy a nyugdíjjárulék terhére veheti igénybe.

A diákhitellel kapcsolatos változásokról elmondta: azoknak a diákoknak, akik gyermeket vállalnak, elengedik a diákhitel-tartozását, erre 4 milliárd forintot biztosítanak.

Varga Mihály kiemelte: a jövő évi költségvetés tartalmazza a közoktatásban részt vevők illetményalapjának növelését is, ami 160 ezer pedagógust érint 2014-ben, és 153,4 milliárd forint plusz támogatást jelent ebben az alkalmazotti körben.

A büdzsé tartalmazza a közfoglalkoztatás keretében a Start programban részt vevők kedvezményét is; 30 milliárd forintot irányoznak elő a téli közmunkaprogramra, amely az idén novembertől 2014 április végéig tart – ismertette Varga Mihály. A munkahelyvédelmi akcióterv intézkedései, az ennek keretében nyújtott foglalkoztatási kedvezmények 2014-ben is hatályban maradnak – fűzte hozzá.

A jövő évi költségvetésben nincs olyan terület, amely kisebb összegből gazdálkodhatna jövőre, mint az idén, az esetleg kieső bevételeket pedig jelentős tartalék fedezheti – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hangsúlyozta a 100 milliárd forintos Országvédelmi Alap mellett egy 120 milliárd forintos további biztonsági tartalék szolgálja a rendkívüli kiadások fedezetét.

A kormány a fogyasztás 1,9 százalékos bővülésével és 2 százalékos reálkereset emelkedéssel számolt a költségvetés tervezésekor – mondta Varga Mihály. Elmondta: „A nyugdíjakat 2,4 százalékkal – az infláció mértékével” – emelik az idei 5,2 százalékos növekedés után.

Szólt arról is, hogy a gyed extra január elsején indul, és az újonnan gyedet igénylők vehetik majd igénybe, azért mert a 2,9 százalékos hiánycélt tartani kell, Magyarország nem akar visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: a jövő évi költségvetés már arról szól, hogy Magyarország növekedési pályára álljon. Hangsúlyozta: 2013-hoz viszonyítva jelentős, 10 százalékkal több forrás jut az egészségügyre, 12 százalékkal nagyobb összegek állnak rendelkezésre a közoktatásra, és 3 százalékkal több közbiztonságra.

Az Országgyűlés elnöke megköszönte, hogy a kormány időben benyújtotta a parlamentnek a jövő évi költségvetési törvénytervezetet, és azt is, hogy a kormány munkájának köszönhetően Magyarország az idén kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, és ezáltal megmenekült attól, hogy jelentős európai uniós forrásoktól elessen.

„Az első félévben a szakértelemmel különösebben meg nem vert Bajnai-kormány 500 milliárdos költségvetési lyukát kellett befoltoznunk, amelyet a 2010-es költségvetésben ránk hagytak. Az utána következő költségvetések jórészt arról szóltak, hogyan tudjuk azt a társadalmi, gazdasági csődöt kezelni, amit szintén örökül hagytak” – mondta Kövér László. Hozzátette, hogy reményeik szerint ez a költségvetés már arról, szól hogyan tud Magyarország ismét emelkedő pályára kapaszkodni.

Varga Mihály kérdésre válaszolva elmondta: a 2014-es büdzsé megteremti a lehetőségét a hús általános forgalmi adójának (áfa) csökkentésére, ugyanakkor ennek részleteiről még nem született kormánydöntés. Kifejtette: az adótörvények módosítását két héten belül nyújtják be az Országgyűlésnek, jelenleg az utolsó simításokat végzik rajta.

Elmondta: a hús áfájának csökkentésére megvan az elvi lehetőség a költségvetésben, de még nincs döntés arról, hogy milyen keretben és mekkora legyen a csökkentés. Az adótörvények módosításáról szerdán tárgyal a kormány – fűzte hozzá Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter a devizahitelesek problémájával kapcsolatban elmondta, hogy november elsejéig lehetősége van a bankoknak, a Magyar Bankszövetségnek arra, hogy a már meglévő, a devizahiteleseket segítő programokat jobban működtessék, mert még sokan nem éltek ezekkel a lehetőségekkel.

November elsejéig folyik a szakmai egyeztetés a kormány és a kereskedelmi bankok között, ha október végéig, november elsejéig nem lépnek a bankok, akkor a kormány megteszi saját előterjesztését a devizahitelesek ügyében – mondta Varga Mihály.

A jövő évi költségvetés 15 958,373 milliárd forint bevételi főösszeggel, 16 883,127 milliárd forint kiadási főösszeggel és 924,753 milliárd forint hiánnyal számol, 30 629,1 milliárd forintos GDP mellett.

Az államadósság a GDP 76,9 százalékára csökken jövő év végére az idén év végén várható 77,4 százalékról. A 2014. december 31-ére tervezett adósságot 296,90 forint/euró, 240,6 forint/svájci frank és 225,0 forint/amerikai dollár árfolyam mellett számolta a kormány.

A 2014. évi központi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést is benyújtotta a kabinet, a javaslat 19 jogszabályt módosít. Az államháztartásról szóló törvény szerint a kormánynak a költségvetés benyújtása mellett elő kell terjesztenie azokat a törvényjavaslatokat is, amelyek az abban foglaltak megalapozásához szükségesek.

A benyújtott előterjesztés módosítja egyebek mellett az államháztartás szabályozásával összefüggő és a központi költségvetéssel összefüggő egyes törvényeket.

A főbb számokról a miniszter annyit elárult korábbi nyilatkozataiban, hogy nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó- vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek; a költségvetés feszes lesz, abban a tárca számol a hús áfájának csökkentésével is, és az ideihez képest egyetlen ágazat sem jár rosszabbul. Úgy vélte, a gazdaság jobb teljesítménye 2014-ben reálissá teszi, hogy egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra egy kicsivel többet lehessen fordítani.

Hatalmasat javult a magyar gazdaság kilátásainak megítélése egy hónap leforgása alatt, ahogy ezzel párhuzamosan a magyar részvénypiacról alkotott kép is.

 

Varga Mihály gazdasági miniszter arra készül, hogy a 2013-as növekedési fordulat folytatódni fog 2014-ben is, ezt mondják már a londoni elemzők is, nevezetesen, hogy 2014-ben nem 1,4 százalék, hanem magasabb növekedéssel lehet tervezni a magyar gazdaságban.

 

Javított korábbi növekedési előrejelzésén a Kopint-Tárki is, a kutatóintézet szerint a bruttó hazai termék (GDP) az idén 0,5, 2014-ben pedig 1,5 százalékkal nőhet Magyarországon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.