Elkészült javaslatával a bankszövetség

Átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem.

KG
2013. 10. 26. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Levente ismertetése szerint odafigyelnek a peres ügyekre is, valamint két olyan új pontot is rögzítettek a javaslatban, amelyek a civil szervezetekkel folytatott egyeztetések eredményei. Az egyik újdonság, hogy a bankok hozzájárulásával előrébb hozzák a kilakoltatási moratóriumot. Eszerint november 1-jétől nem kezdeményeznek kilakoltatást. A másik újítás, hogy a kilakoltatás akkor is elmarad, ha az adósság nem haladja meg az 500 ezer forintot. További részletekről azonban a bankszövetség főtitkára nem nyilatkozott – olvasható a Hiradó.hu-n.

A Híradó úgy tudja, a bankok javaslata – bár több új elemet is tartalmaz – jelentős részben a már szeptemberben elkészült két javaslatra épül.

Egy, a hírműsornak nyilatkozó szakember szerint létezik olyan megoldás, amellyel csökkenhetnek a törlesztőrészletek és amivel a bankok sem kerülnek nehéz helyzetbe. Kézdi Zsolt, a Banki Hiteltanácsadók Egyesületének elnöke szerint ilyen lehet például a kamatok csökkentése, hiszen hosszú éveken keresztül a bankok folyamatosan emelték a kamatokat, és így jelentős bevételre tettek szert. „Másik lehetőség a kezelési költségek csökkentése. Korábban devizában számolták el a kezelési költségeket, ami árfolyamveszteséget eredményezett, és növelte a törlesztőrészletet is. Ha ezt forintosítják, akkor az a törlesztés csökkenéséhez vezethet” – magyarázta Kézdi Zsolt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, három-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket. Hozzátette: a kormány olyan megoldást szeretne találni a devizahitelesek problémájára, amellyel jövőre már 15-20 százalékkal csökken az érintettek törlesztőrészlete.

A nemzetgazdasági miniszter felidézte: a kormány arra kérte a bankokat, hogy 2013. november 1-jéig módosítsák a szerződéseket, és tegyenek lépéseket a törlesztőrészletek csökkentése érdekében, mivel azonban a visszajelzések alapján a bankok nem tudtak „tömeges megoldást találni” az elmúlt két hónapban, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium most azon dolgozik, hogy november elseje után haladéktalanul be tudjon terjeszteni egy, a devizahitelesek problémájára megoldást kínáló javaslatot.

November végén vagy december elején születhet meg a jelzálogalapú devizahitelezés megoldásáról szóló törvény – értesült az MNO. Forrásunk szerint a kormány határozott fellépését segíti, hogy a bíróságok az utóbbi időben többször is a devizaadósoknak adtak igazat.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.