A tájékoztatás szerint a jogszabály értelmében a munkáltató ötévente maximum 5 millió forintot adhat adó- és járulékmentesen – a fizetésén kívül – a dolgozójának azért, hogy törlessze forint- vagy devizaalapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága.
A közlemény kiemeli, hogy a rendelet minimális adminisztrációt jelent az érintetteknek. Az adómentesség feltételeinek utólagos vizsgálatát például a munkáltatóra bízza és részletesen tartalmazza a munkavállalói, illetve hitelintézeti kötelezettségeket is. Fontos, hogy ha a munkáltató nem kíván a feltételek vizsgálatával foglalkozni, akkor ennek a feladatnak az elvégzését rábízhatja egy hitelintézetre is, amivel minimálisra csökkenthető az adminisztráció – írták.
A kormány az elmúlt négy évben már több mint félmillió devizahiteles család otthonát mentette meg. Az árfolyamgát, a végtörlesztés és a hitelek elengedéséhez kapcsolódó adómentességet egészíti ki ez az új lehetőség, amellyel a munkáltatók akár évi egymillió forinttal is hozzájárulhatnak dolgozóik életfeltételeinek adómentes támogatásához.
A kormány a személyijövedelemadó-törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel-törlesztését. A gyakorlatban felmerülő problémákat tisztázza a most hatályba lépett miniszteri rendeletet. Az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014 NGM-rendelet a 2014. április 3-án megjelent Magyar Közlönyben olvasható.
A kormány 2010-es hatalomra kerülése óta igyekszik segíteni a bajba jutott devizahiteleseknek. Orbán Viktor 2013 szeptemberében a parlamentben a devizahitelesek ügyéről szólva hangsúlyozta: e szerződések megkötésekor a bankok visszaéltek saját helyzetükkel, az emberek jóhiszeműségével, mert úgy terjesztették el a devizakölcsönöket, hogy közben ismerték a lehetséges kockázatokat, pontosan tudták, mi lesz, ha elszabadulnak az árfolyamok, hiszen az összes árfolyamkockázatot jó előre áthárították az ügyfelekre. A miniszterelnök mindezt elfogadhatatlannak nevezte.