Újabb orosz McDonald'sra került lakat

Bezáratta a dél-oroszországi Sztavropol város egyetlen McDonald's éttermét a fogyasztóvédelmi felügyelet.

BLM
2014. 08. 25. 20:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakhatóság hétfőn kiadott közleményében egyebek között azzal indokolta a döntést, hogy a sztavropoli étteremben végzett ellenőrzés során a közegészségügyi-járványügyi előírások megsértését tapasztalta. Ha a legsúlyosabb bírságot szabják ki az érintett gyorsétkezdére, akár 90 napig is zárva kell maradnia, illetve több mint 600 ezer rubeles (mintegy 4 millió forintos) bírságot kell fizetnie.

Oroszországban immár a negyedik McDonald\'sra csapott le teljes szigorral a fogyasztóvédelem. A múlt hét közepén öt moszkvai gyorsétteremben találtak hiányosságokat, hármat azonnali hatállyal be is zártak. Köztük volt az amerikai hálózat „zászlóshajója”, a Puskin téri étterem, amelyet elsőként nyitottak meg, 1990. január 31-én.

Az orosz fogyasztóvédelem a múlt héten jelentette be, hogy átfogó, az ország szinte teljes területét érintő ellenőrzést tart az amerikai gyorséttermi hálózat egységeiben. Arkagyij Dvorkovics miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy az orosz hatóságoknak nem áll szándékában betiltani a McDonald\'s működését. „Egyszerűen úgy alakult, hogy egy időben fejeződtek be az ellenőrzések (a McDonald\'s éttermekben az ország területén)” – mondta.

Számos szakértő azonban úgy véli, hogy a McDonald\'sok bezárása a Moszkva és a Nyugat közötti feszültség számlájára írható. Az orosz közegészségügyi és állatorvosi hatóságokat a múltban gyakran érte az a vád, hogy Oroszország geopolitikai érdekeit szem előtt tartva hoznak döntéseket. Például 2006-ban a grúziai borok importjának tilalmával, vagy tavaly, amikor kitiltották az orosz piacról a Petro Porosenko új ukrán elnök tulajdonában álló csokigyártó vállalat termékeit. Alekszej Rodzjanko, az oroszországi amerikai kereskedelmi és ipari kamara elnöke is azt gyanítja, hogy politikai okok állnak a gyorsétkezdék bezárása, illetve ellenőrzése mögött.

Az amerikai étteremlánc 1990 óta van jelen Oroszországban, jelenleg 85 városban 435 étteremmel. A vállalat 2013-as pénzügyi jelentése szerint a globális üzemi eredmény 35 százalékát az európai üzletek adták, amihez jelentős mértékben járult hozzá az orosz piac. Két orosz leányvállalatának bevételei meghaladták a 63 milliárd rubelt (több mint 441 milliárd forint), a nettó profit több mint 6,2 milliárd rubel (több mint 43 milliárd forint) volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.