Szijjártó elmondta, hogy mire számít Kanadától

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Újabb kanadai befektetések várhatók Magyarországon, és számítani lehet a kétoldalú kereskedelem bővülésére is – mondta.

VZ
2014. 10. 24. 8:59

John Baird elismerését fejezte ki azért, hogy Magyarország az elmúlt időszakban komoly mennyiségű gázt szállított Ukrajnának.

A miniszter beszámolója szerint a geopolitikai kérdések közül elsősorban az iraki helyzetről folytattak eszmecserét. Szijjártó Péter elmondta, Magyarországnak az a célja, hogy egy olyan nemzetközi összefogás jöjjön létre, amelynek nyomán a keresztény közösség kiirtására törekvő Iszlám Állam vezetőit minél előbb a Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítják, és ennek ügyében már szorgalmazta a nemzetközi összefogást. A magyar külügyek irányítója köszönetet mondott partnerének azért, hogy Kanada 58 évvel ezelőtt, 1956-ban 40 ezer magyart fogadott be, akiknek leszármazottai ma már elismert és jó polgárai Kanadának.

Szijjártó Péter tolmácsolta Magyarország szolidaritását az ottawai háborús emlékműnél és a parlamentben elkövetett terrortámadás miatt és kifejezte részvétét az áldozat családjának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.