Megőrült a lakosság a „fekete pénteken”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem csak a webáruházak pörögtek fel, másutt is közelharc volt az akciós plazmatévéért.

Gyöngyösi Balázs
2015. 11. 28. 6:28

A legkelendőbb sztártermékek a televízió, a telefon, a tablet és a parfümök voltak, az év újdonsága pedig az, hogy most először autót is lehet vásárolni az eMAG-on. Az első órában gazdára is talált egy személygépkocsi az eredeti 5,1 millió helyett 3,7 millió forintért. A vállalkozás arról számolt be, hogy a tegnap reggel nyolc óra előtti nyitás idején 100 ezernél több vásárló várakozott az akció kezdetére. A virtuális csúcsforgalomban körülbelül 150 ezer vásárló böngészte egyidejűleg az ajánlatokat, ez a szám majdnem háromszor akkora, mint a tavaly mért adat.

Az eseményhez olyan formában a Vatera is csatlakozott, hogy tegnaptól vasárnapig egyforintos árverésekkel jelentkezik. Nincs minimálár, annyiért kaphatja meg a kiválasztott terméket a vevő, amennyiért a licitáláskor elnyerte. A portál saját felmérése szerint a kívánságlisták élén az okostelefonok szerepelnek, azon belül is különösen kelendő az iPhone 6s és 5s, a Microsoft Lumia és a Samsung Galaxy S6. A háztartási gépek és bútorok mellett sok egyedi kérés is beérkezett a pókemberes pizsamától a zenélő babáig, az online piactér minden igényt igyekezett kiszolgálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.