Jól járhat Garancsi cége a Várban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Budavári Önkormányzat hozzájárulásával a további bérbeadás sem kizárt.

Horváth Csaba László
2017. 08. 01. 7:55

Ekkor derült ki, hogy a patinás műemlék épület lakói olcsóbban bérelhetnek panorámás lakást az államtól a főváros I. kerületében, mint amennyiért Salgótarjánban, Baján, Nyíregyházán vagy épp Nagykanizsán lehet piaci alapon.

A Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-től Nagy Gábor Tamás I. kerületi fideszes polgármester volt felesége (korábban a polgármester is itt lakott) egy 158 négyzetméteres lakást bérel havonta mindössze alig több mint 80 ezer forintért, azaz csupán 510 forintért négyzetméterenként. A házban lévő többi ingatlanban egyébként – melyek lakói ismeretlenek – szintén alacsony áron, többnyire 450 forintos négyzetméterárnál is olcsóbban bérelnek. Ugyanakkor érdekes, hogy a Dísz téri épületben működő állami postahivatalnak közel tízszeres, tehát valós piaci árat szabott az állami ingatlanhasznosító. A Magyar Posta – eltérően a lakóktól – közel négyezer forint négyzetméteráron vesz bérbe egy több mint száz négyzetméteres helyiséget: havonta 415 ezer forintért.

Összehasonlításképpen egyébként megvizsgáltuk a legnagyobb ingatlanportálokon található hirdetéseket, amelyek szerint egy 150 négyzetméteres lakás bérlése a Várnegyedben havonta több mint ötszázezer forintba kerül. Egy ingatlanhirdetési oldalon böngészve nem találtunk olyan hirdetést, amely százötvenezer forintnál alacsonyabb áron kínálna bérleményt az Úri utcában. A CD Hungary alapvetően saját tulajdonú ingatlanok bérbeadásával foglalkozik. Kis keresgélés után korábban megtaláltuk a társaság árlistáit. Ezek szerint a környéken a CD Hungary átlagosan négyzetméterenként 4000 forintért kínál bérbe adó ingatlanokat. Az Úri utca 70.-ben pedig még tavaly 6500 euróért kínált egy, az önkormányzati bérleményhez nagyon hasonló paraméterekkel bíró ingatlant. Ebben az épületben most a szudáni nagykövetség kereskedelmi képviselete működik. Az I. kerület eddig is értékes ingatlanai amúgy hamarosan még értékesebbek lesznek. Felköltözik ugyanis a Várba három minisztérium, velük több ezer ember. Ez a lakásoknál és a vendéglátásban is fellendíti majd az amúgy is magasan árazó piacot és a keresletet, így a mostani és a jövőbeli ingatlannyertesek még nagyobbat szakíthatnak egy sikeres pályázattal.

A budavári önkormányzat a korábbi cikkünk megjelenése után közleményben reagált. Ebben azt írták, hogy nem áll szándékukban az inflációt meghaladó mértékben lakbért emelni, sem a bérlőiknek felmondani pusztán csak azért, mert a kerületi ellenzék szerint keveset fizetnek. Hozzátették azt is, hogy az Úri utcai ingatlanok esetében már örökölt szerződésekről van szó, minthogy a CD Hungary jogelődjével kötötték azokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.