A közlekedési fejlesztések általában az ingatlanpiacot is kedvezően befolyásolják, de ez fordítva is igaz: az újonnan beépülő városrészek és a növekvő lakosságszám szükségessé teszi a közúti és közösségi közlekedési lehetőségek bővítését. Az OTP Ingatlanpont elemzése szerint az utóbbi évek egyik leglátványosabb ingatlanpiaci fellendülésében a 4-es metró átadásának is jelentős szerepe volt, különösen a XI. kerületben.
– A Bikás parknál a metró 2014-es átadása óta a lakásárak mintegy 130 százalékkal növekedtek, azaz bőven megkétszereződtek, és 22 kisebb-nagyobb projekt keretében ötszáz lakás épült meg vagy épül jelenleg a szűkebb környéken. Noha a metró átadása egybeesett az ingatlanpiaci fellendülés kezdetével, ezek az eredmények részben a javuló tömegközlekedési helyzet áldásos következményei is – mutatott rá Valkó Dávid, az ingatlanközvetítő hálózat vezető elemzője.
A Budapesti mobilitási terv 2030 című dokumentumot elemezve az OTP Ingatlanpont azt írta: a jelenleg is zajló vagy a következő évekre tervezett fejlesztések újabb nagy felértékelődést okozhatnak az érintett területeken. Szintén Újbuda jár jól az 1-es villamosvonal meghosszabbításával a Kelenföldi pályaudvarig. A Fehérvári út, a Szerémi út vagy a Budafoki út ipartelepei helyén több száz lakásos társasházak és irodaházak nőnek ki a földből. A Kopaszi-gát óriási ingatlanberuházása megelőzi a terület tömegközlekedési fejlesztéseit, noha már készülnek a fonódó villamos meghosszabbításának tervei.
A legtöbbeket érintő nagyberuházás, a 3-as metró felújításának első szakasza véget ért, és várhatóan 2022-re a teljes vonal megújul. Csak az elmúlt öt évben több mint kétszeresére nőtt az átlagos lakásár a XIII. kerületben, amely jelenleg országos szinten az új lakások építésének központi helyszíne. A Magyar Idők korábbi cikke szerint a 3-as vonal Káposztásmegyerig történő meghosszabbításával az érintett városrész kifejezetten vonzóvá válik. A Balla Ingatlan számításai szerint ezért azonnali, akár 10-15 százalékos felértékelődésre lehet számítani a környék ingatlanpiacán.