A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormány 800 millió forinttal támogatja az irodabútor-gyártó vállalat beruházását. Magyar Levente a kormányzati segítséget azzal indokolta, hogy a Bock Hungária mélyen integrálódott a magyar gazdaságba, szervesen kapcsolódik a helyi ipari háttérhez és a beszállítók hálózatához.
Frank Eidmann, a Bock Hungária ügyvezetője a növekvő megrendelői és vevői igényekkel magyarázta a beruházást. Ennek során – tette hozzá – új gyártócsarnok épül, a gépsorokat pedig robottechnológiával korszerűsítik.