A nyugat-balkáni beruházások erősítik a gazdaságunkat
A magyar vállalatok nyugat-balkáni beruházásai a magyar gazdaságot erősítik és munkahelyeket teremtenek.
A magyar vállalatok nyugat-balkáni beruházásai a magyar gazdaságot erősítik és munkahelyeket teremtenek.

Jakab Roland elmondta: sokan azt gondolják, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkahelyeket, ezért fontos tudatosítani az emberekkel az abban rejlő lehetőségeket.
Magyarországon építi meg 13,3 milliárd forintból az első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision – jelentette be Szijjártó Péter.

Magyar Levente kedden Budapesten sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormány 800 millió forinttal támogatja a Bock csoport beruházását.
A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy hatalmas globális változás zajlik a világban és az új technológiák alkalmazása minden nemzetgazdaságban a siker előfeltétele.

A világ egyik legnagyobb autóipari beszállító vállalata újra Magyarországot tekintette az ideális befektetési helyszínnek.
Magyarország és Ohio gazdasági együttműködésének nagy szerepe van abban, hogy a magyar-amerikai autóipari együttműködés miként alakul.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány egy hűtőtechnikai vállalattal. Magyar Levente bejelentette, hogy a kabinet 1,5 milliárd forintos támogatással járul hozzá a beruházáshoz.
Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a világszinten is a piacvezetők közé tartozó SK Innovation beruházását erős regionális versenyben nyerte el Magyarország.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség keresi.

Erdélyben tartott fórumot a tárcavezető.

És ők akarnak az EU-hoz csatlakozni?

Összesen 594 ember betegedett meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.

Az ukrán hadsereg az elmúlt napokban is több támadást intézett a hazánkba irányuló kőolajszállításokért felelős oroszországi energiainfrastruktúra ellen.

Az uniós szerződés 122. cikke a célkeresztben.

A Századvég kutatóintézeti igazgatója szerint súlyos kérdéseket vet fel, hogy éppen az EU külkapcsolatokért felelős intézménynél kellett korrupció miatt nyomozniuk a hatóságoknak.

A KINCS kiadásában megjelent interjúkötetben ismert és elismert házaspárok, családok mindennapjaiba, örömeibe és küzdelmeibe pillanthatunk be.

Testvérpárra találtak a padláson.

A csaknem félmillió lelkes vármegyében mindössze 14 Tisza-szigetet találunk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.