Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, Szerbiát észak–déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra.
Az autópálya utolsó, 26,3 kilométeres szakasza a dél-szerbiai, sziklás Grdelica-szoroson keresztül vezet, megépítése hat évet vett igénybe, és mintegy 450 millió euróba, 146,3 milliárd forintba került.
Az autópálya befejezése előtt ezen az útszakaszon – főleg a nyári szezonban – gyakoriak voltak a balesetek és a dugók, a kanyargós, meredek hegyi úton ugyanis csak nagyon lassan lehetett haladni.
A hazai M5-ös autópálya Horgosnál lépi át a szerb határt, ahonnan az A1-es sztráda Belgrád és Nis érintésével visz a macedón határra.
A szerb építésügyi minisztérium tájékoztatása szerint a szerb–magyar határt a szerb–észak-macedón határral összekötő úton 2018-ban 58 millió jármű haladt át, és a várakozások szerint idén ez a szám további kétmillióval növekszik.

Fotó: Reuters
Szerbia déli szomszédja, Észak-Macedónia tavaly fejezte be az országot átszelő autópálya kiépítését, Görögországban azonban még nem készült el a macedón határt Thesszalonikivel összekötő 60 kilométeres autópálya-szakasz.
A Budapest–Thesszaloniki távolság 1044 kilométer, és az útvonaltervezők szerint ezt végig autópályán nagyjából kilenc óra alatt lehet teljesíteni.