Az M1-es felújítása miatt kárpótolják a közlekedőket
A kormány nem hagyja, hogy kompenzáció nélkül maradjanak az emberek.
A kormány nem hagyja, hogy kompenzáció nélkül maradjanak az emberek.

Nem kell kényelmi díjat fizetni az online megvásárolt matricák után.

Az M44-es Szentkirálytól az M5-ös autópályáig, Kecskemétig tartó utolsó szakaszának megépülésével teljes értékű gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Budapesttől Békéscsabáig.

A Brenner autópálya digitális forgalmi irányítása miatt vita dúl a fuvarozók és az üzemeltetők közt.

A baleset-megelőzési statisztikák szerint az átlagosnál jóval biztonságosabbak a fizetős útszakaszok.

Elkezdték a Debrecen—Békéscsaba gyorsforgalmi út tervezését, amely része a Debrecen—Szeged-összeköttetésnek, és amely a tervezett mohácsi hídon át kapcsolódik a dunántúli M9-eshez.

Átadták a Görögország felé vezető autópálya utolsó – már hat éve épülő – eddig hiányzó mintegy 26 kilométeres szakaszát, amely a dél-szerbiai, sziklás Grdelica-szoroson vezet keresztül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.

Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált a kiszivárgott tervekre.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Aki megteheti, ne üljön autóba!

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.

Fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.