Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke a stratégiát üdvözölve kijelentette: a fő célkitűzés az, hogy 2023-ig az építőipar le tudja tenni az asztalra az említett 25 ezer milliárd forintos teljesítményt úgy, hogy a megrendelők is elégedettek legyenek, és mindez az ágazat szereplőinek is megérje üzletileg. A szervezet elnöke, utalva az építőipar idei kiugró teljesítményére, úgy fogalmazott, nincs még egy ágazat ma Magyarországon, amely évente harminc százalékkal bővül. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az ágazat növekedési tartalékai az idén el fognak fogyni, ezért a hatékonyságot növelniük kell.
Az építőiparban idén elérik a 345 ezres foglalkoztatotti létszámot, ami a mélypontot jelentő pár évvel korábbi szinthez viszonyítva százezerrel több munkást jelent. Az újak nagy része azonban nem szakmunkás vagy diplomás, hanem legjobb esetben is segédmunkás, a legtöbben azonban képzetlenek. A munkaerő-problémák kezelésére Koji László utalt hazahívó kampányukra, amelynek első állomása Münchenben lesz június elején. Az ÉVOSZ elnöke arról is beszélt, hogy regionális gyakorlati képzési központokra lenne szükség, amelyek mögé a nagy cégek is odaállnának. Kiemelte annak fontosságát, hogy az állam egyenlítse ki a nagy megrendeléseit, hogy ne beruházási ciklusokban kelljen dolgozniuk az ágazati szereplőknek. Koji László megjegyezte, az ÉVOSZ elnöksége mai ülésén fog először pontos tájékoztatást kapni az építésgazdasági stratégiáról.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!