Megjelentek a friss adatok az építőipar márciusi teljesítményéről
Az ágazat termelési volumenének csökkenésében a tavalyi magas bázishatás is szerepet játszott.
Az ágazat termelési volumenének csökkenésében a tavalyi magas bázishatás is szerepet játszott.

2022-ben a vállalkozások a szélesebb körű bércsomagok kidolgozására és a karrierlehetőségek biztosítására koncentráltak.

Az előző hónaphoz képest 5,9 százalékos a visszaesés

Ebben a hónapban újrakezdi termelését Románia egyik nagy kapacitású, de régóta parkolópályán lévő fémipari üzeme.

A felújítási és lakásépítési támogatások olyan mértékben élénkítik az ágazatot, ami enyhíti a nemzetközi gazdasági és politikai változások kedvezőtlen hatásait.

Az ellenőrzött munkáltatók 87 százalékánál tártak fel hiányosságot az építkezések célzott hatósági ellenőrzése során.

Januárban az új szerződések volumene 11,7 százalékkal bővült: a magasépítési munkákra kötött szerződések csaknem a tavalyi másfélszeresére emelkedtek.

Az inflációs bizonytalanságnak és a Zöldotthon programnak köszönhetően az új lakások piacán is nagyobb számban jelenhetnek meg a befektetők, ami további áremelkedést hozhat.

Varga Mihály: A járvány hatása csak rövid visszaesést okozott az építőiparban.

Az építőipar a harmadik negyedévben érdemben felfelé húzhatta a gazdasági teljesítményt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kutyáját próbálta menteni.

A rendező ellentmondásokkal teli véleménye kiverte a biztosítékot.

Szeptember elején újra akcióba lendültek és aktivistákat toboroznak választási zavarkeltésre.

Jövőre nem számolhatnak fel kényelmi díjat a telefonos parkolásért.

A jobboldali nézeteket valló Musk évek óta rendszeresen bírálja a Wikipédiát, amelyet baloldali politikai elfogultsággal vádol.

A magyar kormány minden lehetséges diplomáciai és konzuli eszközzel támogatja a gyászoló hozzátartozókat.

Találkozó Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel.

Látványosan felpörögtek a lakásfejlesztők az utóbbi hetekben.

A védelmi tárca nemrég tette közzé az egészségügyi alkalmasság szabályait.

Hungary's Foreign Minister was sent a personal letter by a former hostage with dual Israeli-Hungarian citizenship.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.