Vonzóbb lett a hazai építőipar
Jelentős változás mutatkozik az építőipari utánpótlás helyzetében. Úgy tűnik, egyre kedveltebb az ágazat a fiatalok körében.
Jelentős változás mutatkozik az építőipari utánpótlás helyzetében. Úgy tűnik, egyre kedveltebb az ágazat a fiatalok körében.

A vártnál kedvezőtlenebb adat esetében talán a vírushelyzet súlyosbodása, vagy a kedvezőtlenebb időjárás játszhatott szerepet az elemző szerint.

A szűkös kapacitás leginkább a lakásépítő cégeknél tapasztalható, egyrészt az építési kedv fellendülése, másrészt a családtámogatás nyomán növekvő felújítási igény miatt.

A hazai oltási programnak köszönhetően a magyar gazdaság korábban nyithat, mint más uniós országok.
Az üzemben 2023-tól gyártják a világ jelenleg legmodernebb, páncélozott harcjárműveit.

Évek óta nem volt ilyen sok ajánlatkérés az építőanyagokra és az építési termékekre. A felfutás hátterében az otthonteremtési program áll.

Az építési kapacitás bővíthető, így két-három éven belül elérhető, hogy negyvenezer lakás épüljön.

Brit kutatók összefüggést találtak bizonyos szakmák, munkakörök és az erős alkoholfogyasztás nagyobb valószínűsége között.

Koji László, az ágazati szakszövetség elnöke szerint az építőipar az idén már a növekedésről fog szólni.

Nőtt az ágazat vállalkozásainak szerződésállománya, folytatódnak a fejlesztések.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

Hungary's prime minister also took questions from participants at the anti-war rally.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.

Pécsi Ármin is megtette a magáét, hogy így alakuljon a bajnoki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.