Nem száll el az új ház költségvetése az új előírásokkal
Már most sok olyan szempontot alkalmaznak a tervezők és az építtetők, amelyek jövőre kötelezők lesznek.
Már most sok olyan szempontot alkalmaznak a tervezők és az építtetők, amelyek jövőre kötelezők lesznek.

Az építőipari cégek 60 százaléka a szakemberhiányt, 41 százaléka pedig a megrendelések hiányát tartja üzleti tevékenysége legfőbb akadályának – derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) felméréséből.
Koji László: A lakásáfa visszavezetése megrendelőket, fejlesztőket, kivitelezőket is helyzetbe hozhat.

Scheer Sándor Market-vezérigazgató szerint már nem nekik kell udvarolniuk, őket keresik a beszállítók.
A németországi építőipari vállalkozások harmada még a nyár közepén sem volt derűlátó.

Az építőipar, az építőanyag-ipar és az építésgazdaság ösztönzése volt a témája a testület ülésének.
Koji László, a szakszövetség elnöke szerint meg kell állítani az építési beruházások megrendelés-csökkenését.

Jól vette az építőipar a koronavírus-járvány első hullámának akadályait, és felkészülten áll a második hulláma előtt, a szaktárca javaslatai elkészültek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környez
A június eleji járványhelyzet miatt csak most tartották meg az építők napi ünnepséget és adták át a szakmai díjakat
Kifutott a kedvezményes áfájú lakások építése, a járvány is visszafogta a szektort.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

Hungary's prime minister also took questions from participants at the anti-war rally.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.

Pécsi Ármin is megtette a magáét, hogy így alakuljon a bajnoki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.