A június volt a legjobb hónap az építőiparban
Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint 365 milliárd forintnyi beruházás történt az ágazatban. A lakásépítéssel foglakozó cégeknek öt százalékkal nőttek a megrendelései.
Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint 365 milliárd forintnyi beruházás történt az ágazatban. A lakásépítéssel foglakozó cégeknek öt százalékkal nőttek a megrendelései.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 19,2 százalékkal elmaradt a 2019. június végitől.
Az építési beruházások az összes beruházás több mint a felét, 58 százalékát tették ki tavaly.

Egy felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index júliusban hat ponttal mínusz 26,9 pontra emelkedett.
Európai összehasonlításban még így sem állunk rosszul.
Új építőanyag-azonosítási szabványt és az erre épülő digitális tereplogisztikai rendszert alakítanak ki.

A szisztéma a gyártástól az építkezések befejezéséig lehetővé teszi a költségcsökkentést.

Az 55 000 négyzetméter bérbeadható területű Etele Pláza 180 üzlethelyiségében várja majd a látogatókat.

Koji László szerint az ágazat számít a korábban beharangozott beruházási támogatásokra.

A tervezet a kis- és középvállalkozások piaci szerepvállalásának nagyobb fokú biztosítását is szolgálja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Eva Vlaardingerbroek rámutatott, az Európai Unióban is egyre gyakoribbak azok az intézkedések, amelyek bírósági eljárás nélkül korlátozzák állampolgárok jogait.

Az amerikai elnök vámokat vet ki Dániára és több más európai országra, amíg meg nem tudja vásárolni Grönlandot.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Elképesztő drámák és hazai söprés az első döntős napon.

Hungary's prime minister also took questions from participants at the anti-war rally.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.