időjárás 27°C Mária 2022. augusztus 15.
logo

Számítanak az építőipar lassulására

Magyar Nemzet
2022.05.09. 10:21
Számítanak az építőipar lassulására

Borúlátóak az építőiparban működő vállalkozások, amelyek 95 százaléka számít válságra, 83 százalékuk még ebben az évben – derül ki a Mapei Kft. százötven építőipari szakember körében végzett felméréséből. A vállalat szerint 

bár láthatók lassulásra utaló jelek, azokat az év végig sikeresen enyhítik a lakásfelújítási és otthonteremtési támogatások.

Az ágazati szereplők 45 százaléka szerint már most érezni a válság hatását, míg további 38 százalék szerint fél éven belül, 10 százalékuk szerint pedig jövőre éri el a recesszió hazánk építőiparát, amely várhatóan lassul a válság hatására. 
A megkérdezettek közel fele úgy véli, hogy ennek következtében a lakosság a felújítások elhalasztása mellett dönt, miközben a szakemberek 14 százaléka az építőanyagárak emelkedésére, 7 százalékuk pedig anyaghiányra számít.

A felmérés szerint az iparági szereplők 69 százaléka számít a megrendelések visszaesésére, míg további 7 százalékuk a munkadíjak csökkenésétől tart, illetve attól, hogy a megrendelők árérzékenyebbé válnak. Az építőipari cégek vezetőinek valamivel több mint ötöde ugyanakkor úgy gondolja, hogy az esetleges válság nem fogja a munkájukat érinteni.

– Néhány százalékos lassulásra számítani lehet a piacon, amelyre a cégeknek fel kell készülniük, azonban ennek a mértéke nagyban függ a kormány támogatási politikájától 

– vélekedik Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője, aki szerint 

a felújítási és lakásépítési támogatások olyan mértékben élénkítik az ágazatot, ami enyhíti a nemzetközi gazdasági és politikai változások kedvezőtlen hatásait.

Az ügyvezető szerint amennyiben a kormány a december 31-én lejáró támogatások megújítása mellett dönt, akkor nem kell számítani jelentős visszaesésre. 

Ennek kapcsán a felmérésből az is kiderül, hogy a válaszadó szakemberek 37 százaléka tehetetlennek gondolja magát, mert nem tudnak felkészülni az esetleges válságra, míg az érintettek 20 százalék tartalékol, 7 százalék pedig árukészlet vásárlásába fektet. 

A lehető legtöbb munka vállalásával a szakemberek 25 százaléka készül a nehezebb időkre – mutat rá a piaci körkép.

 

(Borítókép: Sokan dönthetnek a beruházás elhalasztása mellett. Fotó: Teknős Miklós)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.