Nyugdíjasok, figyelem: megvan a dátum, hogy mikor utalják a decemberi nyugdíjakat

Az év utolsó hónapjában jóval előbb érkezik a nyugdíj, mint az év során.

2025. 11. 16. 11:21
Shutterstock
Illusztráció Forrás: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a főszabály alapján minden hónap 12. napján utalja a kincstár a nyugdíjakat – illetve, ha ez hétvégére esik, akkor hamarabb is érkezhet az összeg –, decemberben ez másként van. Ahogy azt már megszokhatták a nyugdíjasok, az év utolsó hónapjában jóval előbb érkezik a nyugdíj, mint az év során. A Magyar Államkincstár oldalán közzétett lista szerint idén ez december másodika, kedd, vagyis ekkor utalják a nyugdíjasok 12. havi nyugellátását. 

Fontos tudni, hogy akinek postai úton érkezik a nyugdíj, azok még az elmúlt év végén kaptak egy úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárat, azt kell figyelembe venni, onnan tudhatják, mikor kell várni a postás érkezését.

A novemberi nyugdíjak utalása idén már az 1,6 százalékkal megemelt összegben történt, illetve érkezett nyugdíjkorrekció is. 

A 14. havi nyugdíj kiutalásának részleteit pedig a héten ismertette Orbán Viktor. 

A 14. havi nyugdíj intézménye nem túl gyakori, jelenleg négy EU-tagállamban is alkalmazzák:

  • Lengyelországban
  • Ausztriában
  • Spanyolországban és
  • Portugáliában.

 

 

 


 


 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.