A garantált bérminimum 2026-ban 7, míg a minimálbér 11 százalékkal lesz magasabb a 2025-ösnél. Ez azt jelenti, hogy 2026-ban a minimálbér havi összege bruttó 322.800 forint lesz, míg 2025-ben még 290.800 forint volt. A garantált bérminimum összege 373 ezer forintra emelkedik az egy évvel korábbi 349 ezer forintról. Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza lapunk megkeresésére elmondta, mikroszinten a garantált bérminimum 2-3-szor annyi munkavállalót érint, mint a minimálbér, így egyéni szinten ez talán fontosabb a kettő közül. Ugyanakkor, amint a 2025-ös folyamatok rámutattak, sokan mégis a minimálbért tekintik irányadónak, Az átlagos béremelkedés tehát valahol e két érték között lehet – nem kizárt, hogy meghaladja a 2025-ös 9 százalékos szintet.

Fotó: Teknős Miklós
Itt érdemes felidézni az elemző korábbi szavait, miszerint 4-4,5 százalék közé várható inflációval számolva (attól függően, hogy velünk marad-e az árrésstop), érdemes megvizsgálni, hogy a 7 és a 11 százalékos emelés pontosan mit is jelent. A számokat összevetve láthatjuk, hogy
- a garantált bérminimumnál közel 2-3,
- a minimálbérnél pedig 6-7 százalékos reálbér-növekedést jelent a 2026-ra szóló megállapodás.
Az utóbbi mindenképpen szép érték – különösen akkor, ha figyelembe vesszük az elmúlt évek stagnáló gazdaságát, a cégek nehéz helyzetét. Az előbbi nem kiemelkedően magas, de összhangban van a jövő évre várható 2-3 százalékos növekedéssel. Regős Gábor 2,5 százalékot valószínűsít.
A legkisebb keresetek emelése azért is fontos, mert a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének jelentős befolyása van a gazdaság szélesebb rétegeire is. A nagyobb béremelés tudja élénkíteni a gazdaságot a bérdinamika erősítésén keresztül, amely a háztartások jövedelmi helyzetének javítása révén döntően a fogyasztásban csapódik le. A fogyasztás fokozódása pedig visszahat a vállalati szektor helyzetére is, a kereslet élénküléseként jelenik meg. A pozitív hatások feltétele ugyanakkor, hogy a vállalatok – elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozások – ki tudják gazdálkodni a béremelkedést, és az ne járjon elbocsátásokkal, illetve jelentős áremelkedéssel.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!