Dübörög a fesztiválszezon

Berobbant a 2019-es fesztiválszezon, a nemzetközi hírű nyári programsorozat már-már hagyományosan idén is Orfűről indult, a soproni VOLT Fesztivál pedig holnapig tart.

Nagy Kristóf
2019. 06. 28. 7:34
Csodálatos környezetben, családias közegben szórakozhattak az első nagyrendezvény vendégei Fotó: MTI/Sóki Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fesztivál helyszínén, a Panoráma kempingben viszont annak több pontján van lehetőség a sátrazásra, a különböző típusú sátorjegyek pedig garantálják, hogy mindenkinek jusson hely. A szervezők odafigyeltek arra is, hogy elegendő mosdó és tusoló legyen elérhető a rendezvény alatt, és azokat rendszeresen takarítsák. Sok kritika érte ugyanakkor a fesztivált, amiért nem szenteltek különösebb figyelmet az eldobható műanyagok visszaszorításának, és nem volt kiemelten hangsúlyos a környezetvédelem, viszont a fesztiválozók maguktól is odafigyeltek ezekre a szempontokra.

Bár a nagy felhőszakadásokkal tűzdelt, trópusi időjárás nem a legkedvezőbb egy fesztiválnak, ez sem a fellépőket, sem a résztvevőket nem tántorította el. A Fishing on Orfű több mint egy évtizedes története alatt kialakult az a szellem, amely egyedivé teszi az orfűi összejövetel hangulatát, s a klasszikus, nagy fesztiváloktól eltérően inkább közösségi kikapcsolódássá változtatja minden korosztálynak élhető módon.

Holnapig tart a VOLT

Megnyitotta kapuit kedden a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Az új helyszínen – a korábbi szomszédságában – megrendezett fesztiválon öt nap alatt mintegy kétszáz program várja a látogatókat. A szombaton záruló eseményre utazóknak a MÁV-Start és a GYSEV egyaránt kedvezményt nyújt. Emellett kombinált, a soproni helyi buszjáratok korlátlan használatát is biztosító jegyek is kaphatók a vonattal utazó diákoknak. A kombinált jegy a két vasúttársaság Budapest és Sopron között közlekedő járatain egy útra vagy menettérti utazásra használható fel. (MN)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.